2010. 08. 30. AZ INTERAKTÍV GRAFOLÓGUSKÉPZŐ- ÉS GRAFOMÉDIA INTÉZET TANÉVKEZDÉSÉNEK, BEIRATKOZÁSAINAK IDŐPONTJAI, HELYSZÍNEI

Kedves Érdeklődők! Leendő Grafológus Hallgatók!

Az alábiakban tájékoztatjuk a BUDAPESTEN, a KÖZPONTI IRODA ELŐADÓTERMÉBEN-
és a VIDÉKI VÁROSOK EGYETEMEIN induló képzéseink lehetőségeiről, helyszíneiről.

Az újtípusú, OKJ-s, 54 725 01 0000 0000-es számú, modulrendszerű képzés időtartama két éves, intenzív, levelező tagozatú GRAFOLÓGUS-ÍRÁSSZAKÉRTŐ KÉPZÉS, s havonta egy alkalommal péntek vagy szombati napokra esetenkén szerda estékre szerveződik.
A Okj képzésünkön az egyetemisták számára rendkívül kedvező, mintegy 50%- os tandíjkedvezményt, és részletfizetési lehetőséget biztosítunk.
Így számukra egy félév ára mindössze: 2 x 20.00 Ft.
A felvételt folyamatosan, egyéni felzárkóztatással is működtetjük.S a képzésünkre érettségivel rendelkező külső érdeklődők is beiratkozhatnak.
Az ő számukra a képzés ára szintén részletekben is törleszthető. Egy fél év tandíja: 2 x 35 ezer Ft.

A bemutatkozó, tájékoztató jellegű tanévkezdő napok előadója, Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.

A grafológiát bemutató előadásainak témái:
-A grafológia fogalma, tárgya, alkalmazási területei, felhasználásának lehetőségei
-Az íráskörülmények hatása a kézírásra.
-Grafikumok kezelése
-A grafológia, mint az egyetemi tanulmányokat kiegészítő új hivatás.

Bemutatkozóelőadásunk a
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEMEN a
SAVÁRIA KÖZPONTBAN
2010 október 9-én indul.
(Persze, ezt megelőzően már szeptemberben is több egyetetemen vannak bemutatkozó, beiratkozásra lehetőséget biztosító előadások.)

Az előadás helyszíne:
9700 SZOMBATHELY Károlyi Gáspár tér 4
Időpontja: 2010 OKTÓBER 9 de. 10 órától

Érdeklődni lehet Budapesten a Grafomédia Intézetnél: 30/922-2948, Szombathelyen Sinkó Adriennél 30/494-4212, Czuppon Lászlónál 70/933-2123, és Straub Bernadettnél, a 06 70 3 12 93 69-es telefonszámon.

*****

SOPRON
Időpont: 2010. augusztus 23-án 12.00 óra
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdasági Kara
Sopron, Erzsébet út 9. I.emelet Zöld terem,
és a III. em. 222-es terem
Bemutatkozó előadás, beiratkozás, grafológiai elemzések
Előadó: Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.

Témái:
- A grafológia megismerésén keresztül megváltozik az életed
- A grafológia, mint az egyetemi tanulmányokat kiegészítő új hivatás.

***

Tanévkezdő, bemutatkozó jellegű előadások:

Nyugatmagyar-országi Egyetem
Közgazdasági Kar.
Sopron.Erzsébet út 9.
III.em.222-es terem

Időpont: 2010 szetember 24 péntek de 10-16 -ig
2010 október 1 péntek, de. 10 16-ig

-Az Intenzív, OKJ-s grafológus- és írásszakértőképzés lehetőségeit az egyetemeken nem csak egyetemisták vehetik igénybe, hanem külső érdeklődők is.
Azonban az egyetemisták számára itt is félévente 50 % -os tandíjkedvezmény lehetőségét biztosítjuk, aminek tandíja számukra félévente részletfizetéssel mindössze 2x 20 e.Ft.

Tehát a tájékoztató jellegű előadások, beiratkozások időpontjai:
2010 szeptember 24 péntek 10-16 óráig és október 1 péntek, de 10-16 óráig

Ezzel kapcsolatban érdeklődni a Grafomédia Intézetnél,
a 06 1 212 88 01, a 30/922-2948 mobilon és SOPRONBAN a megbízott helyi szervezőnél,
Endrődy Anikónál a 06 20 2 54 50 30 számon lehet.

SZOMBATHELYEN:
Sinkó Adriennél 30/494-4212 és Czuppon Lászlónál 70/933-2123, Straub Bernadettnél, 06 70 3129369

********
A TANÉVKEZDÉS TOVÁBBI IDŐPONTJAI
ÉS HELYSZÍNEI SZEPTEMBERTŐL:

MOSONMAGYARÓVÁR
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM:
Helyszín:
Gazdász Hotel Gazdász u. 10.

Tájékoztató jellegű ingyenes előadások, elemzések,
beiratkozás.

Szeptember 8. szerda du. 15-19 óra
Szeptember 15. szerda du. 15-19 óra
Szeptember 25 szombat de. 10--15-ig

Az előadás témái:
-A grafológia megismerésével megváltozik az életed,
-Grafológia a családi kapcsolatok tükrében
-Párkapcsolati grafolóia

Előadó: Pálmai Anna
a Grafomédia Intézet igazgatója
a Magyar Írástanulmányi Társaság elnöke
******

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgadasági Karán
az Erszébet u 9. III.e.9.

Az előadások első része nyitott az érdeklődők számára, a foglalkozások második részén azonba már csak azok vehetnek részt, akik beiratkoznak a képzésre és a képzési szerződést megkötik a képzőintézménnyel.

Az előadások időpontjai:
2010 szeptember 24, péntek 10-16 óráig,
valamint október 1, péntek, de 10-16 óráig

Képzésünkön a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Tanárképző Karának hallgatói is, 50% -os tandíjkedvezményre jogosultak.
S amennyiben a Közgazdsági Karon induló képzésükön a Benedek Elek Tanárképző Kar hallgatói jelentkeznek többségben, úgy a képzésünk helyszínét a Benedek Elek Tanárképző Kar helyszínén is elindítjuk.

Bővebb tájékoztatást csütörtök délutánonként a Közpoti Iroda számán: 06 1 212 88 01, az intézetünk 06 30/9-222-948, mobilszámán és a helyi szervezőnél Endrődy Anikónál, a 06 30 2 54 50 30 lehet kapni.

*******
KÉPZÉSÜNK IDŐPONTJAI
BUDAPESTEN A KÖZPONTI IRODA ELŐADÓTERMÉBEN:

Szeptember 17. péntek du. 15 órától 19.30-ig
Budapest Bem rakpart 15.
PULVER csoport .
Jelentkezés, beiratkozás, előadások.
Érdeklődés Pálmai Annánál 30/9-222-948,
és a Központi Iroda számán: 06 1/212-8801

**********
DEBRECENI EGYETEM
Egyetem tér 1.
Szeptember 18. szombat de. 10 óra
SOMOSKÉRY csoport ,
új hallgatók jelentkezése, beiratkozása,
az új jelentkezők számára összevont
bemutatkozó jellegű előadás,
ingyenes elemzések.
Érdeklődés Sipos Dávidnál (30/466-0011),
Irha Edinánál (70/947-9986) és
Lukács Mártonnál (06 20 550 27 38)

******

SOPRON:
Szeptember 24. péntek 10-16 óra
Sopron NYEME Erzsébet út 9. 3. em. 222. terem
Nyitott az előadás első része, (beiratkozás lehetősége)

-A grafológia a társtudományok tükrében
-Az írás mint lelkitükör megmutatja a tudatost és a tudattalant.

Érdeklődés Pálmai Annánál 30/9-222-948,
és Endrődy Anikónál 20/254-503

******
MOSÓNAGYARÓVÁR:
Szeptember 25. szombat de. 10 óra
Mosonmagyaróvár NYEME Gazdász u. 1.
Balázs- Hajnal csoport II.
Az előadás első része nyitott és ingyenes a külső érdeklődők számára.

Előadó: Pálmai Anna
a Grafomédia Intézet
igazgatója

- Megfelelő embert a megfelelő helyre.
Munkahelyi grafológia.
- Grafológia a modern tudományok tükrében.

Az egyetemisták számára a szerdai napokra szervezett előadások mellett, a külső jelentkezők miatt havonta egy alkalommal szombati napra is tervezünk előadást, igények szerint.
Beiratkozásra szerdán és szombati napon is lesz lehetőség.

Bővebb tájékoztatás az intézet mobilszámán, 30/9-222-948, és a most végzős hallgatóinknál:
Illés Eszternél, 06 30 579, 28 81, Sági Szilviánál, 05 30 2 689, 555, Báznai Máriánál, 06 30 3 965 290 -nál lehet.

*******
SOPRON
Október 1. péntek 10-16 óra
Sopron NYEME Erzsébet út 9. 3. em. 222. terem
Klages II. csoport első tanítási nap

Az elődás első része 10-11óráig nyitott és ingyenes az érdeklődők számára, s a pótbeiratkozás lehetőségét itt is biztosítjuk.
Előadó: Pálmai Anna
a Grafomédia Intézet
igazgatója

Az előadás címe:
Az íráspszichológia a párkapcsolatok tükrében

Érdeklődés Pálmai Annánál az intézet igazgatójánál a 30/9-222-948, és az helyi megbízott szervezőnél:
Endrődy Anikónál 20/2 54-50-30

BUDAPEST:
Október 2. szombat 9-16 óra
Budapest Bem rakpart 15 mfsz.2/a
Központi Iroda előadóterme
Kaputelefon: (interaktív grafológia)

ORION III. csoport. Első tanítási nap, amelynek első órája nyitott és térítésnélküli az érdeklődők számára.
(Itt is van még beiratkozásra lehetőség).

Előadás: Bevezetés a grafológiába
Ismerd meg önmagad az íráspszichológia tükrében
Előaó: Pálmai Anna
a Grafomédia Inézet
igazgatója

Érdeklődés a Grafomédia Intézet mobilszámán:
06/30/9-222-948,
Balázs Piroskánál a 06 30 9739 084
vagy a Központi Iroda számán:06 1/212-8801

***********
9700 SZOMBATHELY
Károlyi Gáspár tér 4.

Nyugat-magyarországi Egyetem
Savaria Egyetemi Központ
Időpontja: 2010 október 9-e, szombat, de. 10 órától

A képzésre érettségivel rendelkező külső érdeklődők is jelentkezhetnek.
Ingyenes tájékoztató jellegű gradfológiai előadás, beiratkozás.
Az előadás címe:
- Ismerd meg önmagad és megváltozik az életed.
-Hogyan juthatsz még egy új hivatáshoz az egyetemi diploma megszerzése alatt?

Előadó: Pálmai Anna a Grafomédia Intézet
alapító igazgatója,
a Magyar Írástanulmányi Társaság
elnöke


A jelentkezőknek érdeklődni lehet Budapesten a Grafomédia Intézetnél: 30/922-2948, Szombathelyen Sinkó Adriennél 30/494-4212, Czuppon Lászlónál 70/933-2123, és Straub Bernadettnél, a 06 70 3 12 93 69-es telefonszámon.

*****
Azok az egyetemek, főiskolák, amelyeken legalább 20 fő jelentkezik OKJ grafológus- és írásszakértő képzésünkre, elindítjuk képzésünk kihelyezett tagozatának megszervezését, s a helyi szervező számára kölcsönös együttműködési szerződést kötünk és ennek értelmében térítésnélkül vehet részt képzésükön.
Azoknak, a már régebben végzett grafológus kollégáknak, akik még nem tettek emelt szintű OKJ vizsgát, lehetőséget biztosítunk arra, hogy az 54-es OKJ vizsgára felkészülhessenek, s megszerezhessék az OKJ oklevelet.
A felkészítéshez külön indítunk írásazonosító kurzusokat.

Képzőintézményünk minden év végén az NSZFI keresztül OK vizsgákat szervez.

Várjuk a jelenkezőket a 06 30 9 222 948-as telefonszámon és a csütörtök délutáni fogadó órákon a Központi Irodában.

Pálmai Anna
a Grafomédia Intézet
igazgatója és munkatársai

2010. 07. 22. GRAFO-GÁRDONY 2010 KONFERENCIA PROGRAMJA

„Lelki örökségvédelem”
Szeretettel várunk
a Magyar Írástanulmányi Társaság
GRAFO-GÁRDONY 2010 KONFERENCIÁJÁRA,
amelyet, 2010. augusztus 28-29-én tartunk
Helyszín: Velencepart Hotel (volt tv-rádió üdülő) 2483 Gárdony, Pisztráng utca 19.
A konferencia védnöke: Prof. Dr. Bagdy Emőke

Témái:
„Szülőktől örökölt sorsok a kézírás tükrében. Lelkünkben élő örökségeink”

2010. 08. 28. szombat: 9.00-10.10 regisztráció, majd megnyitó.
10.10 Gyimesné Markó Etelka: Szimbólumhidak a gyermekterápiában
10.30 Erica Portoghese: Óz a varázsló- Szimbolikus olvasat Békési Judit tolmácsolásában.
11.00 Fazekasné Visnyei Irma: Anyától a gyermekotthonig. Egy tinédzser elvarázsolt rajza.
11.30 Hakkel Hedvig: Szülők és gyermekek írásszakértő szemmel
12.00-13.-00 Ebéd a hotel éttermében.
13.15 Pálmai Anna grafomédia sorozatának vendége Egri Kati színművész,
az interaktív elemzést a Lüke-teszt tükrében visszajelzi Láng Edina
14.00 Kovács Mónika: Szülői sors/tükör/kép
(Speciális szülői modell vizsgálat rezonometria felhasználásával).
14.30 Farkas László: Az írásanalitika legújabb eredményei. Az egyetemi képzés helyzete. (K.Sz.)
15.30 Diószegi Gabriella: Lelkünkben élő ősök örökségei. A Hellinger féle módszer
elmélete és gyakorlata. Családfelállítás bemutató. I. rész
17.00 „Halló itt Washington!” telefonos interjú Románné Goldzieher Klára unokahúgával, Románné hazánkba érkezett Handwriting című könyvéről
19.00 órától svédasztalos vacsora a Velencepart Hotel kerthelyiségében, zenés esti program

2010. 08. 29. vasárnap:
9.10 Pálmai Anna: Szülőtől örökölt sorsok a kézírás tükrében.
9.30 Budavári Zsuzsa: Berne-i parancsok,
tiltások megjelenése a gyermek írásában.
10.00 Jenser Márta pszichológus: Kézműves tevékenységek lelki és gyakorlati hatása a dysgraphiára
10.30 Gyulai Zsuzsa - Láng Edina: Nevelem a szüleimet.
11.00 Dr. Szidnai László és Koppándi Anna: Párkapcsolati választásaink sikere: Mégiscsak a Méretben a lényeg?
11.30 Urbán József: A grafológia jövőképe, fejlődésének lehetőségei. A tudományos technika alkalmazása.
12.00-13.00 Ebéd a Hotel Éttermében
13.00 Halló itt Róma! Telefonos interjú Elena Manettivel,
13.30 A Hellinger-féle módszer elmélete és gyakorlata, II. rész. Bemutatót tart Pálmai Dezső a Hellinger Intézet magyarországi képviseletének igazgatója.
16. 00 Miből lesz a Királynő? Autogramok grafológiája. Író-olvasó találkozó Barkó Judittal a Duna Televízió nívó-díjas műsorszerkesztőjével, a Királynő című könyv szerzőjével, majd ezt követi a konferencia záró programja.

*Részvételi díj: szállással, étkezéssel MÍT kedvezménnyel 20 000.- Ft, kedvezmény nélkül 22 000.- Ft. kísérő családtagoknak
13 000.- Ft. Napijegy kedvezménnyel, ebéddel 10 000.- Ft. kedvezmény nélkül 12 000.- Ft. amennyiben a részvételi díj 2010. augusztus 15-ig befizetésre kerül MÍT csekken, vagy a MÍT OTP 11711041-20319939 számlaszámra. Helyszínen, illetve az augusztus 15- e utáni befizetések ára: 2 napra:25 000.- Ft. MÍT tagoknak: 24 000.- Ft, napijegy 14 000.- Ft. MÍT tagoknak
13 000.- Ft. Kísérő családtagoké 13 000.-Ft. Bővebb érdeklődésre van lehetőség a MÍT irodában Pálmai Annánál a 06 1 212 88 01, 06 30 9 222 948, Láng Edinánál a 06-70/64 69 972, Balázs Piroskánál, a 06 30 97 39 084 mobilszámokon. A MÍT támogatását előadásokkal és egyéb segítségekkel szívesen fogadjuk, és köszönjük A programváltozás jogát fenntartjuk.

*Prof. Dr. Bagdy Emőke külföldi útja miatt a Grafo-Gárdony 2010 Konferenciánkra tervezett ”Hogyan legyünk boldogabbak” című előadását a MÍT őszi közgyűléséhez kapcsolódó Pszicho- Klubon, 2010 okt. 8-án du.17 órakor fogja előadni. Az őszi előadás a Grafo-Gádonyon résztvevő kollégák és a MÍT tagok számára térítésmentes.
A Professzor Asszony konferenciánkra tervezett előadást, az MRSZE: V. Nemzetközi Pszichológiai Kongresszusán elhangzott olyan jellegű előadásokkal fogjuk pótolni, amelyek a jelenlegi konferenciánk gyermekekkel foglakozó témakörének pszichológiai anyagát egészítik ki.

Hasznos szellemi feltöltődést kíván
Pálmai Anna, a MÍT elnöke,
konferencia rendezője.

2010. 04. 29. ORION II. órarend javítva

Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet
1011 Budapest, Bem rakpart 15.
ÓRAREND
ORION II. haladó
CSOPORT
2010. januártól-júliusig
(tanítási nap: szombat)

Időpont Óra Tárgy Megjegyzés
február 27. 9-17 Személyiségkép - készítési technikák
különböző módszerek alkalmazása 1. alkalom
március 20. 9-17
Műhelymunka Ritmus – és vonalvizsgálat
***
Az írás globális és dinamikus jellemzői
Vonalminőség, nyomaték, tendencia, szabályosság 2. alkalom
április 3. 9-17
Balkezesség a kézírásban
***
Írásértékelő táblázatok
Műhelymunka 3. alkalom
április 24.
9-17
Az írás globális és dinamikus jellemzői
Forma- és mozgáshangsúly 4. alkalom
május 15.

9-17 Mozgás és formahangsúly
Statikus és Dinamikus jegyek
Mérések, diagrammok mérésének ismétlése
Műhelymunka
Diagrammok 5. alkalom
május 29. 9-17 Holisztikus grafológia alapjai
Műhelymunka 6. alkalom
június 19. 9-17
Mérés és analízis
Modulzáró vizsga 7.alkalom

2010. 03. 07. KÉPZÉSI HELYSZÍNEK ÉS IDŐPONTOK

Grafológusképzésünk előadásainak időpontjai, helyszínei 2010 januárjától 2010 július végéig


PULVER CSOPORT foglalkozásai:


Helyszín: BUDAPEST Központi Iroda előadóterme: Bem rakpart 15.
Időpontok: péntek du. 14. 30- tól
Március 19, április (Figyelem! Időpontváltozás!!! Április 16 helyett, április 9-én lesz előadás) május 28, június 18, július 9, július 30.

ORION II CSOPORT foglalkozásai:

Helyszín: BUDAPEST Központi Iroda előadóterme: Bem rakpart 15.
Időpontok: szombat reggel 9 órától
Február 27, március 20, április 3, április 24, május 29, június 19.

KLÁGES CSOPORT foglalkozásai:

Helyszín: SOPRON Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Kar
Erzsébet út 9. III.e. 222-es terem
Időpontok: péntek 10 órától
Február 12, március 5, április 2, április 23, május 14, június 4.

BALÁZS DEZSŐ- HAJNAL RICHÁRD CSOPORT foglalkozásai:

Helyszín: MOSONMAGYARÓVÁR Nyugat-Magyarországi Egyetem
Gazdász u 10. A Gazdász Hotelben
Időpontok: szombat délelőtt 10 órától
Március 13, április 10,május 15, június 12, július 10, július 24.

SOMOSKÉRI – NYITNIKÉK CSOPORT foglalkozásai:

Helyszín: DEBRECEN Debreceni Egyetem, Egyetem tér 1.
Időpontok: szombat délelőtt 10-től
Február 13, március 6, március 27, április 17, május 8, június 5, július 3.

Figyelem:

A képzésünk felzárkóztató jelleggel működik, így a beiratkozás folyamatos.
Az előadások helyszínén tájékoztatásra és beiratkozásra is lehetőséget biztosítunk.
A képzéssel kapcsolatos bővebb felvilágosítást a csütörtök délutáni fogadóórákon, a 06 1 212 88 01-es telefonszámon, valamint a 06 30 9 222 948 -as mobilszámon lehet kapni.



Kelt:2010 január Budapest Grafomédia Intézet

2010. 02. 17. Újtípusú OKJ grafológusképzés a Nyugat-magyarországi Egyetemeken

Újra indul Sopronban 2010 tavaszán is a Nyugat-magyarországi egyetemen, Sopronban és Mosonmagyaróváron a 4 féléves OKJ-s grafológusképzés
Az érdeklődők számára pénteken 2010 február 12 -én nyílt napot tartottak a Közgazdaságtudományi Kar Campuszán.
A Grafológiai Nyílt Napra nem csak a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatóit és pedagógusait várták, hanem azokat a szülőket és más érdeklődőket is, akik szerették volna megismerni ennek az új típusú grafológusképzésnek lehetőségeit.
A rendezvényen a Magyar Írástanulmányi Társaság elnöke, a Grafomédia Intézet igazgatója, Pálmai Anna grafológus tartott előadást: „Grafológia a pedagógiában és a családban” címmel.
Ezen felül a jelenlévők megismerhették, hogy az íráspszichológia hogyan segíthet a pályaválasztásnál, valamint a szülői-, a párkapcsolati és egyéb problémák kezelésében. Az előadáson többek között a 4 féléves, új szakmát adó önköltséges képzésről és annak felhasználási területeiről hangzott el tájékoztató.
Az előadás után, lehetőség nyílt arra is, hogy térítésmentes grafológiai elemzés keretein belül a jelenlévők megismerhessék önmagukat. Ebben a munkában, maga a Grafomédia Intézet frissen végzett grafológusai voltak az igazgató segítségére.

*** Következő nyíltnapra és beiratkozásra ismét lesz lehetősége az érdeklődőknek 2010 március 5-én pénteken délelőtt 10 órától a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Sopronban az Erzsébet u 9 –ben délelőtt 10 órától. Mosonmagyaróváron pedig 2010 április 10-én a Gazdász u. 10-ben ugyancsak de. 10 órától kezdődik az egyetemisták- és külső érdeklődők számára egy térítésmentes nyitott előadás.
( Forrás: Soproni kábel Tv híreiből)

2010. 02. 01. GRAFOLÓGUSKÉPZÉS A NYUGAT-MAGYARSZÁGI EGYETEMEN SOPRONBAN AZ EZSÉBET u. 9-én.

A Nyugat-Magyarországi Egyetemeken,
Sopronban
Mosonmagyaróváron,
Szombathelyen,
négy féléves, OKJ grafológus- írásszakértő képzést indítunk nagy tandíjkedvezménnyel,
(ár:35 000.- Ft/félév). Sopronban péneki napokon vannak az előadások, havonta egy alkalommal mindazok számára, akik az egyetem nappali- vagy levelező tagozatának hallgatói vagy a Benedek Elek Tanárképző Karra járnak, 2010-02-12-én 10 órától.
Helyszín: Sopron Nyugat-Magyarországi Egyetem
Erzsébet u. 9. 2.emelet 222. terem

(A DEBRECENI EGYETEMEN ugyenez a kedvezményes képzési lehetőség 2010 FEBRUÁR 13-án d.e. 10. 30-tól az Egyetem Tér 1.-ben.)
MOSONMAGYARÓVÁRON,
a Nyugat-Magyarországi Egyetemena a Gazdász u. 10-ben, de. 10.- órától 2010 február 6-án kerülnek megrendezésre.

A jelentkező hallgatóknak a beiratkozás helyszínén térítésnélküli interaktív grafológiai elemzést készítünk
a Nyugat-Magyarországi Egyetemen tanuló grafológushallgatóink bevonásával,
akik ugyanilyen kedvezményes feltételek mellett, mint a Nyugat-Magyaroszági egyetem hallgatói végezték el az Interaktív Grafológusképző kihelyezett tagozatán, nagy tandíjkedvezménnyel a grafológiát.

Bővebb információt a 06 30 9 222 948-as telefonszámon
kaphatnak az érdeklődők, hiszen a kihelyezett tagozatunkra külsősök is beiratkozhatnak.
A felzárkóztatás- és beiratkozás az új évfolyamok indítása folyamatos.
A 06 30 9 222 948-as mobilszámon, és a 06 1 212 88 01 -es telefonszámon várjuk minadazokat akik új hivatást, egyetemi tanulmányaik mellett még egy szakmát szeretnének szerezni.

2010. 01. 31. GRAFOLÓGUSKÉPZÉS AZ EGYETEMEN. MAGYARÓVÁRON

INDUL 2010 FEBRUÁRJÁBAN IS KÉPZÉSÜNK A NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEMEN MOSONMAGYARÓVÁRON.

EGYETEMISTÁKNAK 50% -os KEDVEZMÉNNYEL.

A KÉPZÉSRE KÜLSŐSÖK IS JELENTKEZHETNEK.

Helyszín: Nyugat-Magyarországi Egyetemen a Gazdász u. 10 de. 10.- órától 2010 február 6-án.)

2010. 01. 31. GRAFOLÓGUSKÉPZÉS A DEBRECENI EGYETEMEN

A DEBRECENI EGYETEMEN 2010 FEBRUÁR 13-án d.e. 10. 30-tól (az Egyetem Tér 1.-ben.)
MOST INDULÓ KÉPZÉSÜNKRE NEM CSAK EGYETEMISTÁK HANEM KÜLSŐSÖK IS BEIRATKOZHATNAK.

EGYETEMISTÁK SZÁMÁRA 50% TANDÍJKEDVEZMÉNY LEHETŐSÉGÉT BIZTOSÍTJA ISKOLÁNK.

2009. 09. 04. GRAFOMÉDIA HÍREK! Kedves Televíziónézők, Grafológushallgatók és Kollégák!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet az elmúlt években szinte mindegyik Tv csatornán hangsúlyozta a grafológia tudományos elismertségének feltételeit, és azt, hogy az íráselemzés gyakorlata elhatárolódik az ezoterikus szemléletmódtól. ( Tv1, Tv2, Duna Televízió, RTL Klub, Echó Tv, Vitál Tv, számos újság- és magazin sorozat ( Diéta Magazin, Elixír, saját újság a GrafoMédia Magazin, SM ( Sclerózis Multiplex) újság sorozata és még sorolhatnám azokat a média kiadványokat, amelyeknek egy részét honlapunkon is olvashatják a nézők.

Maga a tény, hogy intézetünknek öt év óta saját Tv sorozata van, amelyben havi rendszerességgel számol be a hazai- és nemzetközi konferenciák kutatómunkáira épülő előadások értékeiről, s amely lehetővé teszi azt, hogy élő adásban kapcsolódhassanak be a nézők kérdéseikkel, észrevételeikkel, szinte egyedülálló szakmai berkekben mintegy fél évtizednyi idő óta.
Számos neves művész: Farkas Bálint, Ihos József, Pitti Katalin, Géczy Dorottya, Poór Péter, Csongrádi Kata, Sáfár Anikó, Ihos József, Körtvélyessy Zsolt, Papadimitriu Athine, Komáromi István, egyetemi tanárok, Dr. Dávid Tamás a Rákkutató Intézet elnöke, Egely György, újságírók: Bóta Gábor, Dr. Brauer Péter, orvosok, pszichológusok, műsorvezetők, zeneszerzők, előadóművészek és még sokan mások voltak vendégei az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet GRAFOMÉDIA sorozatának az elmúlt öt évben.
A műsorban minden alkalommal hangsúlyt kapott az a tény, hogy ma már az íráselemzés államilag elismert szakma, amely pontos mérésekkel, diagrammok felállításával egzaktságra törkszik, s elsősorban pszichológiai alapokra, és a Magyar Írástanulmányi Társaság Etikai Kódexére támaszkodik.

Fontosnak láttam ebben a Grafomédia sorozatban hangsúlyozni, mennyire nem előnyös a grafológia tudománnyá fejlődésének időszakában, hogyha az üzletközpontokban értékét vesztett árúcikké válik a grafológia, s ráadásul kártyavetéssel devalválják az íráselemzés eddig elért eredményeit.
S bár tudjuk, hogy a betűk és a Taró szimbólumainak ősi jelentéstartalma között összefüggés található, mégsem szerencsés a kettőt együtt prezentálni a nagy nyilvánosság előtt, hiszen a kártya devalválhatja a ma már tudományos értékeket elért grafológia eddig elért eredményeit.
Közel két évtizede foglalkozom a prognosztizálás veszélyeit kutató Tarológiával, amely a "lógiák"szimbólumelemzésének pszichológiai letőségeiről, és egyben a prognosztizálás veszélyeiről szólnak.
S volt rá precedens, hogy azért nem vállaltam fel annakidején ilyen jelegű előadás felkérését az egyetemek Jövőkutató Tanácskozásán, mert tartottam attól, hogy rossz képzettársítás esetén ennek a témának már a kifejtésénél is sérülhet a számomra oly nagy fontossággal bíró grafológia.

Ennél sokkal jobban zavart, hogy az utóbbi időben a Budapest Televízió egy másik stúdiójában, "a jósok, mágusok, látnokok" között megjelent egy grafológus kártyavető, akit ugyan sem kollégának, sem riválisnak nem tekintettem, mégis elszomorított, (s nem csak engem hanem sokunkat), hogy ez a kollégának nem nevezhető jós mennyire nem érzi azt, hogy ez a két különböző módszer és eszköz együtt hirdetve a grafológia tudományos oldalát fusztrálja és sérti. Ártó, és megengedhetetlen. Hiteltelenné teszi az eddig elért eredményeket, és a Magyar Írástanulmányi Társaság Etika Kódxében fogalaltakkal összeegyeztethetetlen.

Grafomédia sorozatom megszakítására mégsem gondoltam, mivel ezeken a grafo-riportokon keresztül volt elsősorban lehetőség ellensúlyozni, az előző példával ellentétben bemutatni, megjeleníteni grafológia gyakorlatban is megmutatható eredményeit, szaktekintélyek visszajelzésén keresztül.

S jó szívvel emlékszem vissza arra az adásra, amikor két évvel ezelőtt három kollégát hívhattam be az egyik műsoromba. Többek között Gulyás Jenő Istvánt, aki az elmúlt évben ment el közülünk, s akinek haláláról a Bp.Tv.Grafomédia sorozatán belül is megemlékeztünk, mint minden olyan eseményről, amely fájdalmasan vagy sikeresen érintette a grafológustársadalmat.
S vendégül láthattam ebben a műsorban Farkas Lászlót, aki a grafológia egy új ágazatának az írásanalitikának elindítója. S jelen volt ebben az adásban Csörgő Ágnes, aki a MÍT Etikai Bizottságát képviselte. S ebben az adásban elemeztem Dr. Dávig Tamás Professzor Úrnak, a Rákkutató Egyesület elnökének kézírását, amely írás elemzése számomra talán minden eddigi ínteraktív elmzéstől nagyobb élményt jelentett. Jó érzés volt velük együtt lenni a stúdióban. S jó érzés volt hallani azt a visszajelzést, amikor felhívott egy nagyon kedves régi kolléganőm, F.Király Patrícia, (aki ugyancsak a MIT Etikai Bizottságának egyik tagja) s aki boldogan újságolta, hogy az adás után az egyik orvos barátja milyen lelkesen számolt be arról, hogy most értette meg, ennek az imént látott grafomédia műsor íráselemzésének kapcsán, Dr. Dávid Tamás Professzor Úr interaktív elemzésénél, visszajelzéseinél, hogy valóban MŰKÖDIK a GRAFOLÓGIA.
Ezek a visszajelzések nekem is sokat jelentettek, hiszen erőt adtak ahhoz, hogy megküzdjek a nehézséggekkel, a grafológiát devalváló kellemetlen behatásoknak fusztrációival, amely a felnövekvő tudományok rémálma minden szakmában.
Persze, ezen kívül is voltak a stúdióban öt év alatt rendkívül értékes, és voltak nehéz percek is. Tudjuk, hogy élő adásban lenni nem könnyű. Sok feszültséggel, váratlan helyzettel, s így nem kevés izgalommal jár, s a hibákat nem lehet újrafelvétellel korrigálni. De a lehetőség mégis óriási teret adott arra hogy a grafológia létjogosultsága, hazai és nemzetközi progranjainak, értékeinek hírei a köztudatban is megmutatkozzon.

Sajnos azonban a Budapest TV képernyője gazdasági válságunk médiájának talán első de nem utolsó áldozataként most nem minden csatornán fogható.
Vigaszunk azonban az, hogy a vidéki- és több helyen külföldi csatornái megmaradtak, és így Buadapest Európa TV néven tovább működik.
S a nézők leveleinek sokasága, a kézírás vizsgálatának lehetősége továbbra is rendkívüli szakmai- és emberi ismeretek bővítésének élményét jelentheti a későbbiek során is, ugyanúgy amint azt az elmúlt öt év alatt is jelentette.

Hiszen ezen kívül is sokféle jó szakmai megnyilvánulásra volt lehetősége a magyar grafológiának a médiában. S nagyszerű szaktekintélyek, grafológus kollégáknak gyakorta jelnetek meg a képernyőn az utóbbi években, amelyeknek minden alkalommal jó magam is lelkes nézője voltam. S amiért hálás szívvel gondolok rájuk és örömmel látom minden alkalommal, amikor nagy szakmai hozzáértzéssel segítik továbbra is a magyar grafológia jó hírét megtartani, népszerűsíteni a médián keresztül is.
S magamnak is jó érzés bővíteni a magyar grafológia média megjelenéseinek lehetőségét egy olyan élő adással, több éves sorozattal, amely havi egy órás, később 30 perces időtartamban mutathatja be, a grafológia gyakorlatban is megtapasztalható eredményeit.
S nagy megtiszteltetés rendszeresen megjelenő élő adásában szólni arról, hogyan érte el a magyar grafológia az állami elismertséget, s hogy a Magyar Írástanulmányi Társaságnak már nemzetközi érdekeltségű konferenciái vannak minden tavasszal pünkösdkor Dobogókőn.
Sajnos azonban az utóbbi időben számítani lehetett arra, hogy a gazdasági válság a kisebb televíziós csatornákhoz jut el elsősorban.
Így nem érintett váratlanul, hogy az UPC előfizetők számára elsötétült egy ideig a képernyő.

Azonban a www.btetv.org internetes portálján 2009 szeptember 8-án, 17.45 - 19.45 -ig újra egyenes adásban láthatták a nézők újra a Grafomédia adását, amelyben Fellegi Tamás kézírását elemzhettem a Budapest Európa Telvizió közvetítésében.

Következő Grafomédia műsorunkat, sorozatunkat ugyanezen az internetes portélon minden hónap második keddjén 17.45 -től 18.15 ig láthatják a grafológia iránt érdeklődők, minden alkalommal egy "neves meglepetés vendéggel".

Addig is várom a nézők telefonjait a 06 30 9 222 948- as telefonszámra, leveleiket pedig a Grafomédia Intézet címére, amellyen egyben jelentkezhetnek ősszel induló új tanévünkre a honlapon található tájékoztatók szerint.
Várom Önöket szeretettel:

Grafomédia
1011 Budapest Bem rakpart 15. mfsz. 2/a

Pálmai Anna
a Grafomédia műsor szerkesztője és vezetője,

az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia
Intézet igazgatója,
a Magyar Írástanulmányi Társaság
elnöke

2009. 08. 11. AZ INTERAKTÍV GRAFOLÓGUKÉPZŐ- ÉS GRAFOMÉDIA INTÉZET GRAFOMÉDIA SOROZATA A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

Kedves Nézőink! Kedves Kollégák! Kedves Leendő vagy Végzős Grafológushallgatók!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet grafomédia sorozatának következő adását 2009. augusztus 11-én du. 17. 45- től 18. 15-ig láthatják a nézők a Budapest Televízióban.
A műsort szerkeszti- és vezeti Pálmai Anna, a grafomédia Intézet igazgatója, akinek vendége ebben az adásban Bősze Péter a Mikroszkóp Szinpad művésze.
Téma: "a humor jelei a kézírásban"
Azaz megmuatatkoznak-e, hogyan mutatkoznak meg a humor jelei Bősze Péter előző éveiben- és a műsor előtt késztült kézírásában?
A műsor élő adás, ahová várjuk a nézők kérdéseit.

2009. 08. 03. Jelentkezzen 2009 szeptemberében induló OKJ képzéseinkre

Az INTERAKTÍV GRAFOLÓGUSKÉPZŐ- és
GRAFOMÉDIA INTÉZET
(Mh.Nyv.szám 01-0550-05)
államilag elismert, OKJ, EU kompatíbilis,
új típusú, intenzív grafológus- és írásszakértő
képzést indít három+ 1 féléves kurzusokban,
nagy kedvezmények,
részletfizetések lehetőségét
biztosítva.
Grafológusként, eseti írásszakértőként
új szakmát szerezhet,
jobban megismerheti önmagát és kapcsolatait.

Helyszín: Budapest, Testnevelési Tudományi Egyetem
Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem,
Sopron, Mosonmagyaróvár, s a
Központi Iroda Előadóterme: Bp. Bem rakpart 15 mfsz. 2/a
Jelentkezésüket várjuk
a 06 30 9 222 94-es és a 06 1 212 88 01-es irodai számon
Figyelem! Képzésünk folyamatos egyéni felzárkózatással folyamatos felvételt biztosít és évközben keresztfélévvel februárban újra indít kurzusokat!

2009. 07. 27. Kredit nap 2009 augusztus 1- én a Grafomédia Intézet hallgatói részére

A Grafomédia Inézet 2009 augusztus 1-én de. 10 órától a Böszörményi út 24/B Irodaház épületének Tanácstermében
vizsgaelőkészítő kredit napot szervez a budapesti hallgatók, illetve a Debreceni Egyetemen, a Nyugat-magayarországi Egyetemen, valamint a Központi Iroda előadótermében tanuló hallgatói számára, pszichológia témakörében.

Kérem a hallgatókat, hogy ezen a felkészítésen minnél nagyobb számban jelenjenek meg sikeres vizsgájuk érdekében.

Várok mindenkit szeretettel: Pálmai Anna

2009. 07. 27. GRAFO-GÁRDONY KONFERENCIA 2009 AUGUSZTUS.29-30 GÁRDONY, VELENCEPART HOTEL

„A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, olyan út után, amelyet
senki sem tehet meg helyettünk”

Szeretettel várunk
a Magyar Írástanulmányi Társaság
GRAFO-GÁRDONY 2009 KONFERENCIÁJÁRA,
amelyet 2009. augusztus 29-30-án tartunk
Helyszín: Velencepart Hotel (volt tv-rádió üdülő) 2483 Gárdony, Pisztráng utca 19.

A konferencia védnöke: Prof. Dr. Bagdy Emőke
Témái: a.) válsághelyzet mint lehetőség b.) az írásszakértés, grafológia és pszichológia

2009.08.29. szombat 9.00-10.20 regisztráció
10.20 Prof. Dr. Bagdy Emőke: Csilla csillagai
11.00 Vékony Györgyi: Michael Jackson tragédiájának tükröződése kézírásában (kávé sz.)
11.30 Pálmai Anna: Írásszakértői megbízás az 1860-as években készült keresztlevelek alapján, amelyek egy református lelkész életének válságát tükrözik
(12.00-13.00 ebéd a hotel éttermében)
13.00 Marunák Mária: A globális változások kulcsa a személyiség tudatos megismerése és irányítása–Eneagram
13.30 Láng Edina: A válságkezelés holisztikus módja
14.00 Gyulai Zsuzsanna: Firkák és válságaink (kávé sz.)
14.30 Házi Zsuzsanna: A nevetés, mint kreatív válasz a nehézségekre
15.00 Domján Ferenc: A gyógyító nevetés. Hahota – jóga (fakultatív program)
15.30 Radvánszky Andrea: Jellem és jelem
16.00 Farkas László: Az írásanalitika fogalmai és szemlélete (kávé sz.)
16.30-tól Kerekasztal-beszélgetés. Vezeti: Zádor Erzsébet írás- és krízispszichológus
Témája: Krízishelyzetek megoldásának lehetősége az íráspszichológia segítségével.

*** 19 órától: Svédasztalos vacsora a Velencepart Hotel kerthelyiségében. Zenés esti program***

2009.08.30. vasárnap
9.00 Katona Ágnes: Az igazi, komplex személyiségkép
9.30 F. Király Patrícia: A függőség miatt válsághelyzetbe jutott tinédzserkorúak íráselemzése
10.00 Vékony Györgyi: A kreativitás, mint a válságkezelés lehetősége (kávé sz.)
10.30 Dr. Szidnai László módszerét bemutatják:
Szombatiné Kovács Margit és Madlovics Julianna: A rezonometria pszichológiai alapjai (kávé sz.)
11.00 Urbán József: Érdekes aláírások az üzleti levelekben
11.30 Pálmai Anna grafomédia sorozatának vendége Körtvélyessy Zsolt színművész
(Az „Egy őrült naplója” szövegkönyvének kézzel írt, különböző változatai kerülnek elemzésre)
12.00 Láng Edina: Az interaktív grafológia pszichológiai alapjai, a holisztikus grafológia, a Lüke-teszt és a Carnap-Christiansen pszicho - diagramok tükrében
(12.30-13.30 ebéd a hotel éttermében)
13.30-14.30 Kerekasztal beszélgetés témája: Az egységes modulrendszerű képzés megteremtése: Írásszakértés, grafológia, pszichológia. b.) A konferencia tapasztalatai, majd zárása.
A programváltozás jogát fenntartjuk.

***
Részvételi díj aug. 15-ig befizetve szállással, étkezéssel MÍT kedvezménnyel 20.000.-Ft, kedvezmény nélkül 22 000.- Ft, kísérő családtagoknak 13 000.- Ft. Napijegy kedvezménnyel, ebéddel 10 000.- Ft, MÍT kedvezmény nélkül 12 000.- Ft, amennyiben a részvételi díj 2009. augusztus 15-ig befizetésre kerül MÍT csekken vagy a MÍT OTP 11711041-20319939 számlaszámra.
Helyszínen, illetve az augusztus 15-e utáni befizetések ára: két napra: 24 000.- Ft MÍT tagoknak,
azoknak, akik nem MÍT tagok: 25.000.- Ft
Napijegy MÍT tagoknak 13 000.- Ft, kedvezmény nélkül 14 000.- Ft
Bővebb tájékoztatást lehet kapni a 06 1 212-8801, Láng Edinánál a 06-70/64 69 972, Oláh Károlynénál a 06-70/25-25-351, Balázs Piroskánál a 06-30/97 39 084 és Pálmai Annánál a 06 30 92 22-948 mobilszámokon.

A MÍT támogatását előadásokkal és egyéb segítségekkel szívesen fogadjuk, és köszönjük.

***
Hasznos szellemi feltöltődést kívánnak a szervezők
és Pálmai Anna, a konferencia rendezője

2009. 07. 13. GRAFOMÉDIA SOROZAT következő adásának programja a Budapest Televízióban, 2009 július 14 én

Kedves TV Nézők! Kedves Kollégák!
Kedves Grafológus Hallgatóink!

Immár ötödik éve, havonta egyalkalommal láthatják, láthatjátok a Grafomédia Intézet műsorát, amely élő adásban nyújt lehetőséget arra, hogy a médián keresztül ismerkedjenek
meg a a nézők a grafológia ma már közel sem misztikus módszereivel.
Ámbár még sokak számára elvont tudománynak tűnik a kézírásból felismerhető tudattalan, mégis egyre több esetben kérik a grafológus, az íráspszichológus segítségét egy-egy munkaalkalmassági vizsgálatnál, párkapcsolati problémák felismerésénél. A függőségek esetében, a viselkedési zavarok, és még az élet számos más területén is alkalmazható ez a ma már rendkívül népszerű, de némelyek számára még gyakran megnem értett, s ezáltal sok esetben félreismert módszer.
Tudomány-e a grafológia?
Ezt a kérdést tárgyaljuk 2009 július 14-én, délután 17.- 45 - től 18.15-ig vendégünk, Dr. Szöőr Anna, jogász-pszichológus segítségével.
A műsorba várjuk a Kedves Nézők telefonjait, kérdéseit, tapasztalatait.
Figyelem! A műsorban a telefonok alapdíjasak!!!

2009. 06. 08. GRAFOMÉDIA SOROZAT A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet GRAOMÉDIA sorozatának következő adását a Budapest Televízióban 2009 június 9. -én du. 17.45 -18.15 -ig láthatják a nézők.
A grafomédia sorozat vendége ezúttal Dévai Kovács Gyula, a Budapest Televízió műsorvezetője.
Az élő adásban közvetített műsort szerkeszti- és vezeti Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.

2009. 06. 08. GRAFOMÉDIA SOROZAT A BUDAPEST TELVÍZIÓBAN

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet GRAOMÉDIA sorozatának következő adását a Budapest Televízióban 2009 MÁJUS 12. -én du. 17.45 -18.15 -ig láthatják a nézők.
A grafomédia sorozat vendége ezúttal DR. Sári Erzsébet orvos természetgyógyász.
Az élő adásban közvetített műsort szerkeszti- és vezeti Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.

2009. 04. 14. Folytatódik az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet GRAOMÉDIA sorozata a Budapest Televízióban

A Grafomédia Intézet grafológia sorozatának következő adását 2009 április 14 -én du. 17.45 -18.15 -ig láthatják a nézők.
A műsorvezető vendége ezúttal Egely György fizikus- és parakutató.
Az élő adásban közvetített műsort szerkeszti- és vezeti Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.

2009. 03. 10. Az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intézet Tv sorozata

Intézetünk GRAFOMÉDIA műsorának a Budapest Televízióban, 2009 március 10-én, kedden, délután 17.45-től 18.15-ig, Gyarmati Andrea kétszeres Európa-bajnok.
A műsort szerkeszti- és vezeti, s a műsor vendégének kézíráselemzésén keresztül a "grafo-riportot" készíti Pálmai Anna.

Imtézetünk vezetőjének GRAFOMÉDIA műsorát, amelyekben alkalmanként neves művészeket, sportolókat, újságírókat, kézírásuk interaktív elemzésével együtt mutat be, minden hónap második keddjén, élő, egyenes adásban sugározza a televízió.

2009. 02. 16. Folyamatosan indítjuk OKJ Újtípusú 54 725 01 0000 00 00 vizsgára felkészítő Képzésünket

Az INTERAKTÍV GRAFOLÓGUSKÉPZŐ- és
GRAFOMÉDIA INTÉZET
(Mh.Nyv.szám 01-0550-05)
államilag elismert, OKJ-s, EU kompatíbilis,
új típus grafológusképzést indít
nagy kedvezmények,
részletfizetések, lehetőségét
biztosítva.
Grafológusként, eseti írásszakértőként
új szakmát szerezhet,
jobban megismerheti önmagát és kapcsolatait.

Helyszín: Budapest, Testnevelési Tudományi Egyetem
Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem,
Sopron, Mosonmagyaróvár, s a
Központi Iroda előadóterme: Bp. Bem rakpart 15 mfsz. 2/a
Jelentkezésüket várjuk
a 06 30 9 222 94-es telefonszámon

2008. 11. 11. FOLYTATÓDIK AZ INTERAKTÍV GRAFOLÓGUSKÉPZŐ ÉS GRAFOMÉDIA INTÉZET GRAFOMÉDIA SOROZATA A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

Felhívjuk a képzésünkben résztvevő régi- és új hallgatóink, valamint kollégáink figyelmét, hogy intézetünk vezetőjének, Pálmai Annának évek óta havi egy alkalommal látható "Grafomédia" sorozata a 2009-es évben is folytatódik, minden hónap második keddjén 17.45 órai kezdettel a Budapest Televízióban.
A műsorban neves művészek, újságírók, riporterek kézírásának interaktív grafológiai elemzésére kerül sor, élő adásban, amelyben a nézők telefonon feltehetik kérdéseiket a műsorvezetőhöz, és vendégéhez.
Intézetünk Grafomédia sorozatában az elmúlt év végén 2008 november 11-én Pálmai Anna vendége Urbán Erika színművész volt, december hónapban Dr. Brauer Péter újságíró, 2009 január hó második keddjén pedig Papadimitriu Athine Budapest díjas színművész, aki immár másod ízben, de most kislányával Magyar Rékával és Kutik Rezső zenei kiséretével együtt vett részt a műsorban.

*******

A következő Grafomédia adásban, 2009 február 10-én, kedden, 17.45 órától 18.15-ig, KÓSA KLÁRA iparművész lesz Pálmai Anna vendége a Budapest Televízióban.

******

2008. 10. 14. NYITOTT TANÍTÁSI NAP A DEBRECENI EGYETEMEN 2008 okróber 19-én vasárnap 10 től 15 óráig.

A Grafomédia Intézet kihelyezett tagozatának következő előadása a Napkelet- és a Kikelet csoportok számára a Debreceni Egyetemen (Egyetem tér 1) 2008.október 19-én vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik.
A foglalkozáson részt vehetnek külső érdeklődők, akik az előadások végén eldönthetik, hogy szeretnének-e beiratkozni újtípusú grafológus- és írásszakértő kurzusaink most induló Napkelet csoportjába.
Egyetemisták számára 50% os tandíjkedvezményt biztosítunk.
Egy félév ára így: 35 000.-Ft.
Bővebb információ az Elán Újságban található, vagy érdeklődni lehet még a 06 1 212 88 01- es telefonszámon, a csütörtök délutáni fogadó órán, és a 06 30 9 222 948-es mobilszámon.

2008. 10. 13. Folyamatos jelentkezés lehetőségei.

Kedves tanulni vágyó Új Hallgatóink, Budapesten, a Nyugat-magyarországi Egyetemen Sopronban- és Mosómagyaróváron, valamint a Debreceni Kossuh Lajos Egyetemen!
Eukompatibilis OKJ -s képzésünkre a jelentkezés még tart. S ennek megfelelően továbbra is lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára, hogy a már induló csoprtok munkáiba betekintést nyerjenek, s ezáltal némi fogalmunk legyen arról, milyen rendszerben és hogyan tanulható képzőintézményünknél a grafológia, és az írásszakértés. Honlapunkon megtalálhatók a Budapesten lévő Központi Irodánkban, és a vidéki városok egyetemein működő csoprtjaink tanítási napjainak időpontja, helyszíne, amelyen minden elkötelezettség nélkül, egy alkalommal térítésmentesen vehetnek részt külső érdeklődők. S ha elnyerte tetszésüket ennek az új tudományágnak a megismerhetősége, beiratkozhatnak modulrendszerű képzésünkre az újonnan érdeklődő hallgatójelöltek is.
Aki elhivatottságot érez a grafológia s az írásszakértés tudományának elsajátításához, érdeklődhet a 06 30 9 222 948 -as telefonszámon, vagy Központi Irodánkban, a csütörtök délutáni fogadóórákon.
Cím: Budapest Bem rakpart 15.
Kaputelefon: interaktív grafológia.
Telfon, Fax:06 1 212 88 01
emailcím: palmai.anna@drotposta. hu

2008. 10. 12. Figyelem! Orionn II.csoportnak az órarendjében időpont változás lesz.Figyelem! Időpont változás!

A budapesti képzésünk ez év őszén induló Orion II. csoportjában tanuló hallgatóink figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a november 15 -re tervezett tanítási napunkat egy héttel előbbre, azaz november 8 -ra tettük át.
Tehát Budapesten az Orion II. csoportnak az előadása 2008 noveber 8-a. A tanítás reggel 9 órától 17 óráig tart.
Helyszín: Budapest Bem rakpart 15.
Az előadásra ismét várjukaz újonnan érdeklődő, illetve a felzárkóztatással becsatlakozó hallgatókat.

2008. 10. 08. A Grafomédia Intézet Grafomédia műsora a Budapest Televízióban 2008 október 14-én

Az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intzézet Grafomédia sorozatának következő adása 2008 október 14-én 17.- 45 -kor kezdődik a Budapest Televízióban.
A műsort szekeszti és vezeti Pálmai Anna a Grafomédia Intézet igazgatója.
Grafológiai elemzésének vendége:Turcsány Péter író, a Kráter Művészeti Egyesület elnöke.
Ez a műsor élő adás, amelyre várja a műsorvezető a kollégák, a hallgatók, és a grafológiát tanulni vágyók telefonjait.

2008. 10. 07. Kedves Hallgatók!

2008 október 10-én pénteken és 11-én szombaton a következő helyszínen lesznek kihelyezett tagozataink számára évnyitóval egybekötött egésznapos, külső érdeklődők számára is látogatható tanítási órák.
A budapesti csoportjaink előadásainak időpontjait is megtalálhatjátok az alábbi tájékoztatóban.
Ezzel kapcsolatos kérdéseitekkel forduljatok telefonon az intézet igazgatójához: Pálmai Annához, a 06 30 9 222 948-as mobilszámon, és Láng Edina az intézet oktatásigazgatójához a 06 30 5 658 077 telefonszámon.Várjuk hívásaitokat, és e-maileteket,


Seneca II csoport:
Időpont: Október 10, péntek 14. - től 20 -óráig
Helyszín: 1011 Budapest, Bem rkp. 15. mfsz 2/a

Michon csoport:
Időpont: Október 11., szombat 9 - 17 óráig
Helyszín: 1011 Budapest, Bem rkp. 15. mfsz 2/a

Szivárvány II. csoprort:
Időpont: Október 11., szombat 9 - 17 óráig
Helyszín: 1011 Budapest, Bem rkp. 15. mfsz 2/a

********
A soproni kihelyezett tagozatunkon az évnyitó tanítási nappal egybekötött, s az egyetemisták számára itt is 50% os tandíjkedvezményre van lehetőség. Az első tanítási napra bejöhetnek kűlső érdeklődők.
Időpont: Október 10., péntek 10 - 15 óráig
Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem
Sopron, Erzsébet út 9.


***********

Mosonmagyaróváron szintén az évnyitóval együtt nyitott tanítási napot tartunk, amelyen ismét térítésmentesen vehetnek részt külső érdeklődők.
S grafolgiai kurzusainkra beiratkozó egyetemisták részére itt is 50%-os kedvezményt adunk.

Időpont: Október 11., szombat 10 - 15 óráig
Helyszín: 9600 Mosonmagyaróvár, Nyugat-magyarországi Egyetem, Gazdász Hotel, Gazdász u. 1.

2008. 08. 18. KEDVES MÍT TAGOK! KEDVES KOLLÉGÁK!

Fájdalommal tudatjuk veletek, hogy nagy veszteség érte a magyar grafológiai életet. Elköltözött az élők sorából Gulyás Jenő István, a MÍT Tiszteletbeli Tagja, hazánk grafológiai életének egyik nagy egyénisége.


A Grafogárdony 2008 magyar-olasz konferenciát
( augusztus 23-24-én) az Ő megemlékezése jegyében
fogjuk megrendezni.
Jelentkezésre még pótlólag tudunk lehetőséget biztosítani.


Pálmai Anna
a MÍT elnöke
06 30 9 222 948

2008. 08. 06. Grafo-Gárdony 2008 olasz- magyar Grafológiai és Írásszakértői Konferencia

KEDVES GRAFOLÓGUS- ÉS ÍRÁSSZAKÉRTŐ KOLLÉGÁK!



A Magyar Írástanulmányi Társaság hagyományos, minden nyár végén megrendezésre kerülő Grafo-Gárdonya, az elmúlt időszakban már országos konferenciává nőtte ki magát. Ebben az évben pedig a mi hagyományos Grafo-Gárdonyunk ismét megújult lehetőségeket kínál. A Velencei-tó partján először rendeződik meg mint olasz -magyar konferencia a Rómából érkező nyolcfős grafológus-írásszakértő delegáció részvételével.
A 2006 évi Pszicho-Pilisen már találkozhattatok dr. Raffaele Casellivel, a Római Központi Bíróság kijelölt írásszakértőjével, az ARIGRÁF iskola igazgatójával. S Elena Manetti, valamint Carla Poma megnyerő személyiségével és grafológiai kutatómunkájuk magas szintű pszichológiai hátterével. Most még bővül a repertoár Nicol Bolle előadásával, és a vele érkező kollégák szakmai tapasztalatszerzésének lehetőségével.
Ezen a konferencián nem csak a magyar és a külföldi előadások tárják majd a résztvevők elé az "Ember központú grafológia" hazai- és nemzetközi értékeit, hanem lehetőséget próbálunk teremteni az írásszakértés és a grafológia sajátos helyzetének feltárására. Megpróbálkozunk a két rokon terület különbözőségében és hasonlóságában rejlő kulcskérdések megközelítésére, megvilágítására.
Tesszük ezt ezen a konferencián a MÍT Tiszteletbeli Tagjainak, gyakorló írásszakértőinek és grafológus kollégáinknak, tehetséges pályakezdőinek, gyakorló grafológusinak előadásain túl, egy kerek-asztal beszélgetés megszervezésével. S ezen a fórumon, a magyar és külföldi szaktekintélyek, írásszakértő vendégek hozzászólásainak értékeiből tanulva szeretnénk lehetőséget biztosítani a belföldi- és külföldi tapasztalatcsere kibontakoztatására.
A Magyar Írástanulmányi Társaság történetében először szerveződik olyan nemzetközi konferencia, ahol a grafológia és az írásszakértés jelenlegi helyzetét külföldi tapasztalatok tükrében vitathatják meg a résztvevők.
A kerek-asztal beszélgetés után kellemes környezetben, a Hotel kerthelységében egy zenés állófogadás keretében záródik az első nap, amely minden esetben jótékony lehetőséget nyújt a szakmai programok anyagának feldolgozásához, a lojális emberi kapcsolatok ápolásához.

Szeretném kérni a résztvevőktől a Grafogárdony hagyományának elindítójaként, rendezőjeként, a magam és az Ügyvivő Testület, valamint a Magyar Írástanulmányi Társaság ernyőszervezetét támogató grafológus- és írásszakértő kollégák nevében, hogy legyen ez a nyári olasz -magyar konferencia mindannyiunk számára "SZÍV ÜGY", amely méltó a magyar grafológiához, az írásszakértéshez, méltó az „Emberközeli szakmához”.



Pálmai Anna
Budapest 2008.08.03. a Magyar Írástanulmányi Társaság
elnöke

ui. A szálláshelyek limitáltak, de megrendelésükre jelenleg még van lehetőség.
Egyéb tudnivalók a MÍT honlapon a www.mit1930.hu. Telefon a csütörtök du.-i fogadó órai jelentkezéshez: 06 1 212 88 01. Mobil: 06 30 9- 222- 948

MAGHÍVÓ

A módszerek sokszínűsége az emberközpontú grafológia tükrében
Szeretettel várunk
a Magyar Írástanulmányi Társaság
GRAFO-GÁRDONY 2008 olasz-magyar KONFERENCIÁJÁRA,

amelyet, 2008. augusztus 23-24-én tartunk. Helyszín: Velencepart Hotel (a volt tv-rádió üdülő)
2483 Gárdony, Pisztráng u. 19. Telefon: 06-22-570-146

Téma: a) Válogatás a grafológia értékeinek sokszínű palettájából
b) Az írásszakértés és a grafológia kapcsolata
Programunk 23-án szombaton: (9.00 regisztráció) 10.00 Megnyitó
10.15 Elena Manetti: Az írás négy „tartóoszlopa” és azok egymásra hatása a francia grafológiaelmélet szerint: tér, alak, mozgás , az írásjel tükrében 10.45 Csepelyi Magda: A korszerű humán erőforrás-gazdálkodás grafológiai módszerei.12.00 Pálmai Anna interaktív „grafo-riportjának” vendége Pitti Katalin előadóművész (12.30 ebéd a hotel éttermében)13.30 Farkas László: Miért éppen írásanalitika? 14.00 Raffaele Caselli: A grafológiai analízis és az írásszakértői elemzés módszereinek összehasonlítása (kávé sz.) 14.50 Hakkel Hedvig:A sztenderd fogalmának értelmezési lehetőségei és szerepe a szakértői gyakorlatban.15.20 Katona Ágnes: Egy érdekes szakértői vélemény bemutatása 15.50 ( kávé sz.)16.00 Fazekasné Visnyei Irma: Az írásszakértés, és a grafológia aktuális kérdései 17.00 kezdődő kerekasztal-beszélgetésünk témája: Az írásszakértés és grafológia kapcsolata
20 órától: Zenés állófogadás a Velencepart Hotel kerthelyiségében
24-én v. nap: 9.00 Nicole Boille: A francia grafológia tudományának pszichológiai dimenziói 9.40 F. Király Patrícia: A Grafokör munkájának ember közeli módszerei 10.10 Láng Edina: Emberi sikerek és kudarcok a holisztikus grafológia tükrében10.40( kávé sz.) 10.50 Vékony Györgyi: Grafoturmix 11.20 dr.Szidnai László- Kovács Mónika: A rezonometria felhasználása a konfliktuskezelésben.(12.00 ebéd a hotel éttermében) 13.00 Urbán József: Cirill (orosz) betűszimbolika 13.30 Gyimóthy Gábor: Leonardo kézírásának (grafo)analízise
14.00-14.30-ig a konferencia záró programja
Részvételi díj: szállással, étkezéssel, esti zenés programmal együtt 25.000, MÍT tagoknak 24.000 Ft. Napijegy: 14.000, MÍT tagoknak 13.000 Ft. A programváltozás jogát fenntartjuk. Az előadások sorrendjében is előfordulhatnak változások. Épp ezért a napijegyek helyett javasoljuk, hogy – a lehetőségeitekhez képest - a konferencia mindkét napján, és a 8 fős olasz delegáció tiszteletére szervezett zenés esti programon is vegyetek részt!
A szállásigényeket kérjük a MÍT irodában: 06-1-212-88-01, Pálmai Annánál (06-30-922-29-48), a konferencia rendezőjénél, valamint Oláh Károlyné (06-70-252-53-51) Láng Edina (06 30 5 658 077) és Balázs Piroska (06 30 973- 90- 84) szervezőknél a limitált férőhelyek miatt mielőbb bejelenteni.
Kellemes nyarat, hasznos szellemi feltöltődést kíván a konferenciát szervező Magyar Írástanulmányi Társaság vezetősége!

2008. 07. 21. Grafomédia Intézet Tv. sorozata

Figyelem!!!
A Grafomédia Intézet grafológiai sorozata " Grafomédia" címmel
folytatódiak a Budapest Televízióban 2008 július 8-án, 17. 45 -kor.
Vendégünk Erdelyi Grünwald Mihály újságíró, rendező.
A műsort szerkeszti- és vezeti, a kézírást élő adásban interaktív elemzi Pálmai Anna grafológus, intézetünk igazgatója.

2008. 07. 21. Grafomédia SOROZATUNK A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

Figyelem!
A grafomédia Intézet " Grafomédia" sorozata a Budapest Televízióban 2008 június 10- én 17. 45 -kor kezdődik.
A műsor vezetője és szerkesztője: Pálmai Anna, intézetünk igazgatója, aki egyenes adásban elemzi Zalatnai Sarolta kézírását, s készít egyben a grafológiai elemzésen keresztül "élő riportot" a művésznő kézírásának "tükrén" és életeseményeinek történésein keresztül.

2008. 07. 21. A Grafomédia Intézet grafomédia sorozata a Budapest Televízióban

Intézetünk grafológiai sorozata a Budapest Televízióban "Grafomédia" címmel 2008 május 13-án, 17.45 órakkor kezdődik.
Élő adásunk vendége, akinek kézírása interaktív elemzéssel ezúttal górcső alá kerül: ENGÍ KLÁRA műkorcsolya VB és Európa bajnokunk.
A műsort szerkeszti- és vezeti, a grafológaiai elemzést végzi Pálmai Anna, intézetünk igazgatója.

2008. 04. 08. A GRAFOMÉDIA INTÉZET GRAFOMÉDIA SOROZATA A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

A Grafomédia Intézet grafológiai sorozata "GRAFOMÉDIA" címmel folytatódik a Budapest Televízióban, 2008 április 8-án 17.45 -kor.
Vendégünk:Kertesi Ingrid opearénekes.
A műsort szerkeszti és vezeti, s az interaktív grafológiai elemzést készíti : Pálmai Anna intézetünk igazgatója

2008. 03. 08. Budapest Televízió, Grafomédia sorozat

A Budapest Televízió Grafomédia c. sorozatában 2008. március 11-én-én kedden 17.45 órakor Pálmai Anna grafológus, írásszakértő műsorának vendége Falus Mariann, énekesnő.

2008. 02. 20. Okleveles grafológusként új szakmát szerezhet!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet 2008. március 1-jei kezdéssel három féléves, államilag elismert, EU kompatibilis szakképzési és vizsgakövetelmény szerinti OKJ-s grafológusképzést indít Budapesten, Sopronban (Soproni Egyetem), Debrecenben (Debreceni Egyetem) és Mosonmagyaróváron (Nyugat-Magyarországi Egyetem).
Intézetünk egyetemistáknak 50 %-os tandíjkedvezményt biztosít, s így diplomájuk átvételekor már OKJ-s grafológusi végzettséggel is rendelkezhetnének, mely az élet számos területén segítségükre lenne.
Várja új hallgatóinak érdeklődését és jelentkezését Pálmai Anna, a Grafomédia Intézet igazgatója a 06-30-922-29-48 és a 06-1-212-88-01 telefonszámokon.

2008. 01. 24. Pálmai Anna "Grafomédia" c. sorozata a Budapest Televízióban

A Budapest Televízióban 2008. február 12-én kedden 17.45 órakor Pálmai Anna grafológus, írásszakértő műsorának vendége: Dr. Engi Klára műkorcsolyázó, a VB páros jégtáncának negyedik helyezettje.

2008. 01. 07. Pálmai Anna "Grafomédia" c. sorozata a Budapest Televízióban

A Budapest Televízióban 2008. január 8-án, kedden 17.45 órakor Pálmai Anna grafológus, írásszakértő műsorának vendége: Ivancsics Ilona színművésznő

2007. 12. 11. Pálmai Anna grafológiai sorozata a Budapest Televízióban

A Budapest Televízióban 2007. december 11-én, kedden 17.45 órakor Pálmai Anna grafológus, írásszakértő műsorának témája: Párkapcsolati grafológia
Vendégei: Dévényi Ildikó színésznő és férje, Moravecz Levente

2007. 09. 29. Kedves Végzős Hallgatóink!

Bár jó néhányatoknak még a szakasszisztensi vizsgára vagy épp a szakdolgozat összeállítására kell koncentrálnotok, de eközben már készülődhettek az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intézet által a következő év, azaz 2008 februárjában

induló:


írásszakértői képzésünkre.


Intézetünk a Munkaügyi Központtól 2007. május 16-án megkapta (1. 890020) az engedélyt az írásszakértők képzésére. Ennek megfelelően intézetünk folytathat írásszakértői tevékenységet, vállalhat írásazonosítási megbízásokat.

Az írásszakértői, írásazonosítói képzés 2 féléves. Eseti szakértőket képzünk. A kurzus 2008 februárjától kezdődik.

Lehetőség van arra, hogy egy félév tandíjának árát két részletben fizessétek

( Így egy félév ára: 2 x 35000.- Ft.)

A mellékelt lapon jelezzétek postafordultával, ha jelentkezni szeretnétek. Bővebb információt a csütörtök délutáni irodai órákon személyesen vagy telefonon kaphattok az írásszakértői kurzusainkról.

Várjuk hívásotokat, jelentkezéseteket.






Budapest, 2007.09.27. Pálmai Anna
Írásszakértő grafológus
intézményvezető

2007. 09. 20. Debreceni tanévnyitó és az első tanítási napunk

Kedves debreceni és Debrecen környékéről érkező Hallgatóink!
Az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intézet kihelyezett debreceni tagozatának tanévnyitó ünnepélyét 2007. szeptember 22-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartjuk Debrecenben, a Kölcsey Szabadidő Központban (Hunyadi János utca 1-3.).
Az új hallgatók jelentkezésére és beiratkozására is itt lesz lehetőség, s az ő számukra az ünnepély után 11 órai kezdettel kerül sor az első tanítási napra.
Várunk szeretettel minden Kedves Érdeklődőt, mivel a tanévnyitónk és az első tanítási napunk "nyílt nap" is egyben.
Érdeklődni az Intézetünk 06-30-9-22-2948-as mobilszámán és a budapesti központi iroda 06-1-212-8801-es telefonszámán lehet.

Jó tanulást kíván minden Kedves
Régi és Új Hallgatónknak
Pálmai Anna,
az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intézet
igazgatója

2007. 09. 20. M E G H Í V Ó

Hír: a Magyar Írástanulmányi Társaság
Dél-Magyarországi szakmai napjára
„ G R A F O – P É C S”
2007. szeptember 29-én
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola
Pécs, Rét u. 10.
(Regionális Grafológusképző Központ)

Kirándulással egybekötött szakmai program MÍT tagok és hozzátartozóik, valamint a téma iránt érdeklődő grafológusok számára. A program szakmai része ingyenes, mindössze a bérelt autóbusz egy főre eső költségét kell a résztvevőknek téríteni, ami az oda-vissza úton 2x2 500.- Ft-nál nem lehet több, mivel kislétszám esetén az útiköltséghez támogatást kapunk. S ebben az esetben kedvezőbb az utazás ára mint a vonaton, mivel ott a másodosztály Pécsig oda- vissza 7000.-- Ft + pótjegy.
Az indulás ideje és helyszíne: 2007 szeptember 29-én reggel 6.30 órakor a MÍT Központi Irodája elől.
Cím:1011 Budapest Bem rakpart 15. Érkezés Budapestre este 21 órakor.
Akik saját gépkocsijukkal szeretnének eljutni a programra, csatlakozhatnak „autóskaravánként” a Bem rakpartról induló bérelt autóbuszunkhoz, de találkozhatnak a csoporttal a pécsi vasútállomáson aznap de. 9.45- kor, ahol várjuk azokat a kollégákat, akik a „grafo-vonatozás” nosztalgiáját választják.
(A Keletiből reggel 6. 30- kor indul egy IC, amely 9. 40 -re érkezik Pécsre és este 18.55- kor indul vissza.)

Délelőtti szakmai program:

Témája: A Grafológia Dél-Magyarországon és Budapesten az ország szívében…

- Fazekasné Visnyei Irma: Hasonlóságok és eltérések,
az „elszigeteltségből” adódó
problémák és előnyök

-Koppándi Anna : Egymásra hangolva…
Rezonometria a párkapcsolatban

- A hozzászólások és a kerek asztal beszélgetés után a Tiszteletbeli Tagságot jelző dokumentum átadása Fazekasné Visnyei Irmának.

- A szakmai program után 13-tól ebéd (fakultatív program Pécsett)

- Délutáni program 14-től városnézés: Dzsámi, Dóm, Dóm Múzeum, Ókeresztény sírkamra, Múzeum utca, séta, kávézás a Király és a Ferencesek utcáján (sétáló utcák), TV-torony: Pécs madártávlatból ( Válogatás kinek-kinek igénye szerint.)

- Hazafelé úton: Mánfai templom, kirándulás Sikondára a Wellnessfürdőbe (www.sikondfurdo.hu) a busszal utazóknak

Jelentkezni lehet telefonon, személyesen és írásban a MÍT irodájában
Szeptember 27-ig Makai Évánál a 06 1 212 88 01, a 06 20 33 47 952,
a 06 30 9 222 948 -as mobil számokon.
Értékes szakmai feltöltődést kíván a MÍT vezetősége

2007. 09. 20. A Magyar Írástanulmányi Társaság 2007. október 26-án délután 15 órakor tartja őszi közgyűlését, amelyre mindenkit szeretettel várunk!

A Magyar Írástanulmányi Társaság 2007. október 26-án délután 15 órakor tartja őszi közgyűlését, amelyre mindenkit szeretettel várunk!
Helyszín:
Budapest XII. ker., Böszörményi út 24/B
Irodaház Tanácstermében (bejárat az ERSTE Banknál)

Napirendi pontok:

1. Beszámoló a MÍT szakmai, szervezeti életének megújulásáról, külföldi kapcsolatainak fejleményeiről

a. A MÍT szakmai napjának, a Grafo-Debrecen rendezvényünknek eredményei.
b. Pszicho-Pilis 2007 Konferencia nemzetközi szinten is értékelhető szakmai tapasztalatai.
c. Grafo-Gárdony 2007 Konferencia értékelése.

2. Az etikai bizottság beszámolója

3. A MÍT 2007 második félévi rendezvényeinek programterve

a. A 2007. szeptember 29-i szakmai kirándulás tapasztalatainak ismertetése.
b. A római konferenciára meghívott magyar résztvevők beszámolója.

4. Oklevélátadás a tavaszi közgyűlésen megszavazott Tiszteletbeli Tagok számára

Egyebek:

Tájékoztatom a tagságot, hogy amennyiben a közgyűlés létszámára nézve nem határozatképes, a megismételt közgyűlést 8 napon belül, ugyanazon a napon fél órával később összehívom.

Kedves Kollégák!

A tavalyi kezdeményezésünkhöz hasonlóan ez alkalommal is egy térítésmentes szakmai program megrendezésével szeretnénk megajándékozni benneteket.

A közgyűlés után a helyszínen 17.30-tól kezdődő Pszichológiai Klubunkon, a MÍT Tiszteletbeli Tagjának, dr. Bagdy Emőke professzor asszonynak előadását hallhatjátok.
Az előadás címe: A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja.

Jó szakmai tanácskozást kíván:

Pálmai Anna,
a MÍT elnöke

2007. 09. 20. A Magyar Írástanulmányi Társaság programjai 2007. szeptemberétől december végéig

- „Négy égtáj program”: Grafo-Pécs 2007. szeptember 29-én szakmai programmal egybekötött autóbusz-kirándulás Pécsre Visnyei Irmához, a MÍT Tiszteletbeli Tagjához a Regionális Grafológusképző Központ vezetőjéhez.
(Hóvégi grafo-klubunk ezúttal vidéken!)
Indulás reggel bérelt autóbusszal a MÍT Központi Irodája elől (1011 Bp., Bem rakpart 15.).

A szakmai program témája: A grafológia Dél-Magyarországon és Budapesten, az ország szívében.
Előadó Fazekasné Visnyei Irma: Hasonlóságok és eltérések, az „elszigeteltségből” adódó problémák és előnyök
Koppándi Anna: Egymásra hangolva… Rezonometria a párkapcsolatban.
Hozzászólások és a kerekasztal-beszélgetés után a Tiszteletbeli Tagságot jelző dokumentum átadása Fazekasné Visnyei Irmának.
Az ebéd utáni délutáni program városnézés és kirándulás Sikondára a welnessfürdőbe.
Este érkezés a Bem rakpartra a MÍT Központi Irodája elé 21.30-kor.
Jelentkezni szept. 26-ig lehet a MÍT Irodán a 06-1-212-88-01 számon Makai Évánál.

- Róma Nemzetközi Konferencia 2007. október 21-én, utazás Olaszországba (19-22-ig).

A MÍT elmúlt év őszén indított nemzetközi kapcsolatainak eredményeként remélhetőleg hosszú távú kapcsolat indul el az olaszországi ARIGRÁF iskolán keresztül. A tavaszi Pszicho-Pilis 2007 konferencián vendégül látott 10 fős olasz delegáció az október 21-i római konferenciára ugyancsak 10 magyar grafológust hívott meg, akik részére a konferencián térítésmentes részvételt biztosítanak, valamint két 30 perces előadás lehetőségét ajánlották fel. A római konferencia témája „a családon belüli erőszak”.
A MÍT 4 napos „római hétvége” repülőjárattal tervezi ezt a váratlanul felajánlott programot. A fapados repülőjegy ára oda-vissza kb. 55 000.- Ft. A római pályaudvar közelében két éjszakára a szálláshely szintén hasonló árban kalkulálható. Postafordultával várunk még néhány jelentkezőt erre az útra. Bővebb érdeklődésre a MÍT Irodán (06-1-212-8801) és Pálmai Annánál a 06-30-922-2948-as mobiltelefonon van lehetőség.

- A Magyar Írástanulmányi Társaság Közgyűlését 2007. október 26-án du. 15 órakor tartjuk.
Helyszín: Budapest, Böszörményi út 24/B. Irodaház Tanácsterem.
A közgyűlés utáni Pszicho-Klubon du. 17.30-kor dr. Bagdy Emőke professzor asszony előadására kerül sor. Az előadás címe: A transzperszonális pszichológia szellemi horizontja.
A közgyűlésen részt vevő MÍT tagok számára az előadás ingyenes.
- Grafo-Klub 2007. november 23-án 17.30 órakor.
Helyszín: Budapest, Böszörményi út 24. Irodaház B épület. Tanácsterem
Témája: A római konferencia magyar előadóinak beszámolója.
Téma: „A családon belüli erőszak”.
- Karácsonyi Grafo-Pszicho Klub: 2007. december 14. péntek du. 17.30 órai kezdettel
„a grafológusok nagy családjának karácsonya”.
Helyszín : Böszörményi úti Irodaház. Budapest, Böszörményi út 24/ B. Tanácsterem
Előadó: dr. Szőnyi Magda pszichológus, a MÍT Tiszteletbeli Tagja

Értékes szakmai megújulást kíván a programokat szervező Ügyvivő Testület nevében


Budapest, 2007. szeptember 13.

Pálmai Anna, a MÍT elnöke

2007. 09. 20. CEREG – Grafológiai Akadémia

1043 Budapest, Kassai u. 8. Tel./fax: 370 8200 Mobil: 06/70 116469
E-mail: grafotud@mail.intex.hu
Honlap: www.grafolog.fw.hu

„Árnyék mögött fény ragyog…”

XI. Nemzetközi Grafológiai Szabadegyetem
Budapest, 2007. Október 13-14.

A szenvedélybetegségek és a személyiségmintázat összefüggései

A rendezvény fővédnöke:

Freund Tamás, akadémikus
MTA Kísérleti Orvostudományi Intézet igazgatója

Előadó:
Florence Witkowski
pszichoterapeuta

Szakmai vezető:
W. Barna Erika Viktória
grafológus szakértő

Helyszíne:
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Budapest, 1083 Práter u. 50/a

Részvételi díjak:
Kedvezményes részvételi díj a szeptember 10. előtt befizetők számára: 33 000Ft.
( Az árak nem tartalmazzák az áfát, amely 20 %-os).

A rendezvényről további információk megtudhatók a fenti telefonszámokon W. Barna Erikától és Demeter Anikótól.

2007. 07. 26. Grafo-Gárdony 2007 Konferencia - augusztus 25-26.

„Az érzelmek megnyílása vagy elzárkózása”
Szeretettel várunk
a Magyar Írástanulmányi Társaság
GRAFO-GÁRDONY 2007 KONFERENCIÁJÁRA,
amelyet 2007. augusztus 25-26-án tartunk.
Helyszín: Velencepart Hotel
Cím: 2483 Gárdony, Pisztráng u. 19. Telefon: 06 22 570-146
Program: 2007. augusztus 25. szombat
Regisztráció 9.00-től 10.00 h-ig. A megnyitó után 10.15-től: W. Barna Erika: Az érzelmi intelligencia grafológiai jeleinek feltárása. 10.50 Gulyás Jenő István: A szeretet nyelve. Avagy miért nem értjük meg egymást? Mert más a szeretetnyelvünk. (kávész.) 11.40 Farkas László: Az íráskép-földrajz kialakulása (Az etnikai, szubkulturális, természeti és földrajzi diszpozíciók befolyásoló hatása a magyar népesség szemészeti állapotára.) 12.30 Ebéd a Hotel éttermében. 13.30 Urbán Gabriella: „Egy húron pendülünk? A rezonometriai elemzés lehetősége párkapcsolatokban. 14.00 Pálmai Anna interaktív grafológiai elemzésének vendége ezúttal „meglepetés”. 14.45 Musztrai Zsuzsa: A kétnyelvűség érzései grafológusszemmel, avagy mit jelent egy idegen kultúra világában grafológussá lenni. (Az Olaszországban élő magyar származású grafológus-írásszakértő kolléganő, a tavaszi nemzetközi konferencia tolmácsa előadása mellett egyben ízelítőt ad a Pszicho-Pilis 2007 Konferencián elhangzott olasz delegáció előadóinak anyagából.) 15.30 Dr. Szöllősi Ágnes: A pszichoterapeuták és tanácsadók érzelmeinek tudatosítása.
Program: 2007. augusztus 26. vasárnap:
9.30 Dr. Szidnai László – Szerzőné Fiedler Mónika és Koppándi Anna: A húr hangjai – magától a szerzőtől és tanítványaitól. 10.00 Gyimóthy Gábor: „Deviancia és érzelmek". Nevelőintézetben élő fiúk kézírás- és rajzvizsgálata. 10.30 Zádor Erzsébet és Ungvári Judit: Sorsforgatókönyv. Egy személy életszakaszának követése. (kávé sz.) 11.10 Vékony Györgyi: Érzelmek a kézírásban – grafológusszemmel. 11.50 Lehoczkiné Gonda Ágnes: A tanulási problémák hátterében rejlő érzelmek tudatosítása. Feltárásuk „rák-tükör” módszerrel. 12.30 Ebéd a Hotel éttermében. 13.30 Dr. Vass Zoltán: Az érzelmek kifejeződése projektív rajzokban. (kávé sz.) 14.30 Workshop, sajátélmény gyakorlat Dr. Vass Zoltán vezetésével. Kerekasztal-beszélgetés a konferencia előadóival. Programzárás
A konferencia térítési díja a MÍT tagok számára kedvezményes.

Részvételi díj: Szállással, étkezéssel, MÍT tagoknak kedvezménnyel 17.000.-- Ft + állófogadással egybekötött zenés esti program 3.000,- Ft
MÍT kedvezmény nélkül a részvétel 19.000.- Ft + esti program 3.000,- Ft.
Kísérő családtagoknak 13.000.- Ft + 3.000,- Ft esti program.
Napi jegy: MÍT tagoknak kedvezménnyel, ebéddel 9.000- Ft., ebéd nélkül 7.000,- Ft.
MÍT kedvezmény nélkül, ebéddel: 10.000.- Ft, ebéd nélkül: 8.000.- Ft.
Szállásigény bejelentése a MÍT irodában: 06-1-212-88-01, Pálmai Annánál (06-30-922-29-48), valamint Oláh Károlynénál (06-70-252-53-51) és Nagyfényi Violettánál (06-30-974-93-20)
legkésőbb 2007. augusztus 5-ig.
Az augusztus 5-e utáni jelentkezők számára a limitált férőhelyek miatt a szálláslehetőséget nem tudjuk garantálni!
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a Grafo-Gárdony 2007 Konferenciánk helyszínét eredetileg a
MÁV Lokomotív Hotel Gárdonyban terveztük, amelyet az elmúlt héten át kellett tennünk a tavalyi programunk MÍT szekciójának színhelyére.
Tehát az idei Grafo-Gárdony Konferenciánk színhelye újra a Velencepart Hotel (a volt TV-Rádió üdülője).
Cím: 2483 Gárdony, Pisztráng u. 19. Tel.: 06-22-570-146

Mivel az előadások sorrendjében is előfordulhatnak változások, épp ezért a napijegyek helyett javasoljuk, hogy - a lehetőségeitekhez képest - a Konferencia mindkét napján és a zenés esti programon is vegyetek részt!

Kellemes nyarat, hasznos szellemi feltöltődést kívánnak
a MÍT vezetőségi tagjaival együtt a

Grafo-Gárdony 2007 Konferencia szervezői

2007. 06. 13. Hír Tv 2007 június 7.

Pálmai Anna riportja a HÍR TV-ben 2007 június 7-én csütörtökön reggel 7 óra 55-kor.
Riporter: Pataki Enikő. Téma: A Magyar Írástanulmányi Társaság elhatárolódása a politikai- és az okkultimizmus félelmet keltő irányainak a grafológia értékeire káros befolyásaitól.

2007. 06. 13. Pálmai Anna sorozata a Budapest Televízióban

Téma: A grafológia tudománya és etikai szabályzata régen és ma.
A műsort szerkeszti és vezeti Pálmai Anna.
Vendégei: Prof. Dr. Dávid Tamás rákkutató,
Csörgő Lajosné grafológus, a MÍT Etikai Bizottságának elnöke
és Gulyás Jenő István a Drafodidakt Személyiségfejlesztő Központ igazgatja, a Grafomagazin tulajdonosa és főszekesztője.

2007. 05. 15. MEGHÍVÓ a MÍT "olasz-magyar" Konferenciájára

„Kézjegyünk a világban, a világ jegye bennünk”
M E G H Í V Ó
a Magyar Írástanulmányi Társaság
„olasz-magyar” Pszicho-Pilis Konferenciájára
2007. május 26-27-én Dobogókőn, a NIMRÓD SZÁLLÓBAN.
Cím: 2099 Dobogókő, Eötvös sétány 4. Telefon: 06-26 547-003
Téma: Az egyéniség fejlődésének, kibontakozásának lehetőségei- korlátai, a családi háttér és a társadalmi hatások tükrében.
2007. május 26. szombat 9.00-től: Regisztráció. 10.00-től a megnyitó után Dr. Szőnyi Magda: Személyes épülés a köz javára. 10.40-11.10-ig Dr. Szidnai László: Bennünk lévő „Szülői tiltások” - a Berne féle tranzakció vizsgálata az írásban. 11.20.-12.00-ig Gulyás Jenő István: Grafokontroll. 12.00-13.00-ig Ebéd a Nimród Szálló éttermében, 13.00-13.30-ig Pálmai Anna interaktív grafológiai elemzésének vendége: Szabó Gyula, a „Nemzet Színésze”. 13.30-14.10-ig Raffaele Caselli olasz vendégünk előadása. 14.10-14.40-ig Elena Manetti olaszországi vendégünk előadása 14.40-15.20-ig Vékony Györgyi: Kisiklott életek 15.20-16.00 ig Kiss György Ádám: Rögtönzések színháza. 18.00 Erdei séta az Európa szívét szimbolizáló nagy kőhöz. 19.00 Vacsora a Nimród Hotel éttermében, utána, olasz-magyar zenés esti program, majd séta a kilátóhoz: „az éjszaka fényei”.
27-e vasárnap: 9.00-9.30-ig W. Barna Erika: A családi dinamika feltárása. 9.30- 10.10-ig Carla Poma olasz vendégünk előadása. 10.30-11.00-ig Csepely Magda: Mobbing (munkahelyi pszichoterror). F. Király Patrícia: Állapotkövetés, prevenció a középiskolákban 11.30-12.00-ig Pálmai Anna: Mementó Janikovszky Éva… 12.00-13.00 Ebéd a Nimród Szálló éttermében. Séta a nagy kőhöz. 13.30-14.30-ig Kerekasztal beszélgetés az olasz kollégákkal - „Grafológia nálunk és a határainkon túl”. 14.30-tól programzárás, „mécses meditáció”. Fakultatív program: séta a Saolin faluba.

Részvételi díj: szállással, étkezéssel, MÍT tagoknak kedvezménnyel 17.000.-- Ft, kedvezmény nélkül 19.000.- Ft. Kísérő családtagoknak 13.000.- Ft. Napi jegy: MÍT tagoknak kedvezménnyel, ebéddel, 7.000-Ft., ebéd nélkül 5.000,- Ft. Kedvezmény nélkül, ebéddel: 8.000.-Ft, ebéd nélkül: 6000.- Ft. Szállásigény foglalása a MÍT irodában: a
06-1 212 88 01 és a konferencia rendezőjénél, Pálmai Annánál (06-30-922-29-48) valamint Makai Évánál (06 20 33 47 952) május 22-ig.
A programváltozás jogát fenntartjuk!

2007. 05. 15. H Í R L E V É L

Kedves Grafológus Kollégák, Kedves MÍT Tagok és programunk iránt Érdeklődők!

Egyre közelebb van az idei Pszicho-Pilis 2007 Konferenciánk időpontja. Amint azt a MÍT tagoknak küldött tájékoztatónkban is olvashattátok, ez évben a Pszicho-Pilis, a dobogókői Nimród Szállóban, már a MÍT első nemzetközi konferenciájaként kerül megrendezésre.
Nagy érdeklődéssel várjuk a tíz fős olaszországi delegációt, és ahogy a kapcsolattartás közben kiderült, külföldi kollégáink, a római ARIGRÁF iskola grafológusai, pszichológusai, tanárai, írásszakértői is nagy izgalommal készülődnek erre a tavaszi pilisi programra. A Rómából érkező kollégákat Musztrai Zsuzsa, Olaszországban élő magyar származású kolleganőnk, mint tolmács, kíséri el majd a dobogókői konferenciára. Előző nap, május 25-én, pénteken, a déli órákban várjuk a Ferihegyi Repülőtéren külföldi vendégeinket, a MÍT vezetőségi tagjaival és magyarországi tolmácsunkkal, Bernáth Zsófiával.
Az érkezés után ünnepi ebéddel összekötött budapesti városnézésre visszük el a kollégákat, és ezt követően érkezünk Dobogókőre, a konferencia színhelyére.
A konferencia programját itt, a Hírek rovatban is megtaláljátok, a www.mit1930.hu honlapunk Hírek rovatában is, és május 17-től a www.mit1930.hu főoldaláról letölthetitek.

A részvételt, illetve szállásigényeteket kérjük, hogy május 22-ig jelezzétek telefonon vagy személyesen, mivel Pünkösd miatt a hely limitált a szállodában.

Pálmai Anna
a Pszicho Pilis 2007 Konferencia
rendezője,
és a MÍT vezetősége

2007. 05. 15. F I G Y E L E M !

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet "Grafománia" c. sorozatának következő adása május 15-én, kedden, 17.50 - 18.50 h között látható a Budapest Televizióban.
A grafológiai műsor szerkesztője és vezetője Pálmai Anna.
Vendége: Sáfár Anikó színművésznő

2007. 04. 17. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet "Grafománia" c. sorozatának következő adása április 17-én kedden, 17.50 - 18.50 h között látható a Budapest Televizióban.
A grafológiai műsor szerkesztője és vezetője Pálmai Anna.
Vendége: Babits Marcellina énekesnő

2007. 01. 25. A Magyar Írástanulmányi Társaság programjainak tervezete 2007 januárjától augusztus végéig

A Magyar Írástanulmányi Társaság minden hónap utolsó hetének péntekén, du. 17.30 órától szakmai rendezvényeket szervez, klubfoglalkozások keretében.
Hosszú évek hagyományainak folytatásaként Grafo-Klubjaink és Pszicho-Klubjaink havonta váltakozva, a hónap utolsó péntekén lehetőséget nyújtanak arra, hogy a MÍT tagok és a gra-fológia, valamint a pszichológia iránt érdeklődők színvonalas előadások keretein belül meg-újíthassák tudásukat, s a grafológusok nagy családjához tartozva érzelmeikben is gazdagod-hassanak.
Évente két konferencián, a tavaszi Pszicho-Pilis Konferencián és a nyár végi Grafo-Gárdony Konferencián országos szervezésű rendezvények keretében bővülhetnek a MÍT grafo- és pszichológiai klubrendezvényeinek témái.
Az idei „Pszicho-Pilis 2007 Konferencia” a 2006. őszi első külföldi szakmai utunknak eredményeként már az „olasz-magyar grafológiai kapcsolataink jegyében szerveződik”, hiszen az idei Pszicho-Pilisre várjuk az olasz kollégáink előadásait is.

Évente egy alkalommal tervezünk szakmai napot, az ország különböző részére kihelyezve rendezvényeinket. Az évi két alkalomra tervezett közgyűlésünkhöz továbbra is térítésmentes szakmai programot biztosítunk a MÍT tagok számára.

Szeptemberig a következő programokat tervezzük:
- Az évi első Grafo-Klubunk témája: Bartók Béla életútja grafológusszemmel.
Időpont: 2007. január 26.
Előadó: Dr. Forgács Katalin
Belépőjegy ára: 1000,- Ft, MÍT tagoknak 800,- Ft.
Cím: Budapest XII., Böszörményi út 22/B Irodaház, ERSTE Bank Tanácsterme.

- A Magyar Írástanulmányi Társaság 2007. farsangján ismét megrendezi a 14. Országos Grafológus Bálját.
Helyszín: BM Duna Palota, Széchenyi Terem (Cím: Budapest V., Zrínyi u. 5.)
Időpont: 2007. február 17. szombat, 19.00-24.00 óra.
Fellép: Papadimitriu Athina művésznő
A belépő vacsorával, műsorral együtt 6.000,- Ft, amelyet február 10-ig lehet a MÍT Központi Irodájában (tel.: 06-1-212-88-01) és Oláh Marikánál (06-70-252-53-51), Nagyfényi Violettá-nál (06-30-974-93-20) megrendelni.

- Kelet-magyarországi szakmai grafológiai napot tervezünk Debrecenbe 2007. március 24-én a MÍT tagok és a program iránt érdeklődő más kollégák számára.
Az egy napra tervezett szakmai útra bérelt autóbusszal indulunk Budapestről reggel 6 órakor a MÍT Központi Irodájától. (Budapest, Bem rkp. 15.)
A program ingyenes, csupán az autóbuszbérlés 1 főre eső költségét kell térítenie a résztve-vőknek. A program délelőtti szakmai részét a Debrecen környéki grafológus- és írásszakértő kollégák szervezik „Írásszakértés és grafológia” címmel.
Visszafelé jövet kora délután fakultatív programot szervezünk Hajdúszoboszlóra.
Érkezés Budapestre este 22 óra körül. (Figyelem! Családtagok, ismerősök is részt vehetnek szakmai kirándulásunkon). Jelentkezni lehet a MÍT irodájában Makai Évánál a 06-1-212-8801 és a 06-20-33-47-952 telefonszámokon.

A Magyar Írástanulmányi Társaság 2007. évi tavaszi Közgyűlését április 27-én, pén-tek du. 15.00 órakor tartja.
Cím: Budapest XII., Böszörményi út 22/B Irodaház Tanácsterme. Bejárat az ERSTE Banknál.
Témája többek között a „Tiszteletbeli Tagsággal” kapcsolatos vezetői határozat megszavazá-sa.
A közgyűléshez térítésmentes szakmai programként Pszicho-Grafo Fórumot tervezünk csatolni. (A program szervezés alatt van.)

A kétnapos „Pszicho-Pilis Konferencia 2007” ez évben is Pünkösdkor, május 26-27-én lesz Dobogókőn a Nimród Szállóban, s mint azt már említettük, ez évben már Olasz-Magyar Kon-ferenciaként szerveződik, hiszen várjuk Rómából azokat az olasz kollégákat, akik az elmúlt évben a Milánói Nemzetközi Konferenciát szervezték.
A konferencia témaköre:
*Az egyéniség fejlődésének, kibontakozásának „lehetőségei - korlátjai” a családi háttér és a társadalmi hatások tükrében.*

-A programmal kapcsolatban érdeklődni, jelentkezni lehet a MÍT Központi Irodájában sze-mélyesen a csütörtök délutáni fogadónapokon, vagy telefonon a 06-1-212-88-01-es központi számon, Pálmai Annánál a 06-30-922-29 48-as és Csörgő Áginál a 06-20-808-29-00 telefon-számokon.

Ugyancsak kétnapos, több mint másfél évtizedes hagyományunk a ”Grafo-Gárdony Konfe-rencia 2007.” Ez évben augusztus 25-26-án kerül megrendezésre Gárdonyban.
Témaköre: „Az érzelmek megnyílása vagy elzárkózása.”

A témával kapcsolatos előadói szándékukat július közepéig kérjük bejelenteni személyesen vagy telefonon a MÍT Központi Irodájában a 06 1 212 88 01, vagy a 06 30 9 222 948, illetve a palmai.anna@drotposta.hu, a makrem@freemail.hu e-mail címekre.
A programot a MÍT vezetősége szervezi, és Oláh Károlyné 06-70-252-53-51.
Gyertek el minél többen és hozzátok magatokkal programjainkra mindazokat, akik a Magyar Grafológusok nagy családjához, a Magyar Írástanulmányi Társasághoz szeretnének tartozni.

Értékes szakmai feltöltődést és békés, tudásban, lélekben megújító szakmai munkát kívánnak mindenkinek
a szervezők, és a MÍT vezetősége nevében:
Pálmai Anna
elnök

2007. 01. 23. Budapest Tv Grafomédia

A Budapest Televízióban az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet "Grafomédia" c. műsor sorozatának vendége január 15-én Kiss Zoltán Zéró volt.
Szerkesztő-műsorvezető: Pálmai Anna

2007. 01. 21. FIGYELEM!

A Magyar Írástanulmányi Társaság ez évi első Grafo-Klubjának témája: Bartók Béla életútja grafológusszemmel.
Időpont: 2007. január 26.
Előadó: Dr. Forgács Katalin
Cím: Budapest XII., Böszörményi út 22/B Irodaház, ERSTE Bank Tanácsterme.

2006. 12. 14. FIGYELEM!

A Magyar Írástanulmányi Társaság karácsonyi Pszicho-Grafo Klubjának vendége 2006. december 15-én, du. 17.30 h-tól Prof. Dr. Bagdy Emőke.
Az előadás témája közkavánatra: "A megbocsátás pszichológiája)
Helyszín: Bp., XII., Böszörményi út 22/B. (Bejárat az ERSTE Bank mellett).

2006. 12. 14. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. december 18-án hétfőn, 17.50 - 18.50 h között folytatódik.
A grafológiai műsor szerkesztője és vezetője Pálmai Anna.
Vendége: Erdélyi István újságíró és rádió riporter

2006. 11. 10. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. november 13-án hétfőn, 17.50 - 18.50 h között folytatódik.
A grafológiai műsor szerkesztője és vezetője Pálmai Anna.
Vendége: Poór Péter táncdalénekes

2006. 10. 08. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. október 9-én hétfőn 17.50 - 18.50 h között látható.
Műsorvezető Pálmai Anna
Vendége: Kopeczky Lajos riporter

2006. 09. 12. Kedves Hallgatóink!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet új, első féléves levelező tagozatos hallgatóinak (Michon csoport) első tanítási napja 2006. szeptember 16-án szombaton, 9.00 - 16.00 h között lesz, a Bem rkp. 15. mfsz. 2. sz. alatt.
Az új, első féléves intenzív csoport (Seneca) első tanítási napja: szeptember 22. péntek, 14.00 - 20.00 h - Bem rkp. 15. mfsz. 2.

2006. 09. 10. Figyelem!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. szeptember 11-én hétfőn 17.50 - 18.50 h között látható.
A műsort szerkeszti és vezeti Pálmai Anna
Vendége: Bóta Gábor újságíró, kritikus

2006. 08. 24. Kedves Hallgatónk!

Előzőleg már értesítettünk, hogy szeptember 2-án tartjuk tanévnyitó ünnepélyünket a Testneveléstudományi Egyetemen, de. 10 h-kor. A szeptember 2-i dátum maradt, azonban du. 16-h-ra kell tennünk programunkat, a Testneveléstudományi Egyetem másik délelőtti programja miatt.
Tehát várunk ünnepélyes tanévnyitó ünnepélyünkre 2006. szeptember 2-án du. 16 h-kor a Testneveléstudományi Egyetem Dísztermében.

2006. 08. 10. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. augusztus 14-én hétfőn 17.50 - 18.50 h között látható.
A grafológiai műsort szerkeszti és vezeti Pálmai Anna
Vendég: Zana József színművész

2006. 08. 03. HALLGATÓI HÍREK

Kedves Hallgatónk!

Köszöntünk a tanévkezdés előtt és értesítünk, hogy tanévnyitónkat 2006. szeptember 2-án, szombaton de. 10 h-kor tartjuk a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testneveléstudományi Karának Dísztermében.
Kedvezményes tandíj befizetésére ennek a tanévnek a kezdetén is lehetőség van. Aki augusztus 20-ig befizeti a tandíjat egy összegben, 10.000,- forintos kedvezményben részesül.

Az első tanítási nap szeptember 9. szombat, 9 h.

Helyszín: Orion csoport: Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Testneveléstudományi Kara
Szivárvány csoport: Bem rkp. 15.
Fény csoport: Bem rkp. 15.

A Budapest TV-ben minden hónap második hétfőjén 18.45 – 19.45 h között láthatjátok a Grafomédia Intézet grafológiai előadását.

Grafomédia Magazinunk a mozgalmas nyári MÍT programok miatt késik, szeptember közepén számíthattok a lap megjelenésére.

Figyelmetekbe ajánljuk a Magyar Írástanulmányi Társaság rendezvényét augusztus
18 – 19-én Gárdonyban, aminek programját a MÍT honlapján megtekinthetitek.
A szállásigényt előre jelezzétek, a fizetés a helyszínen történik. A honlapon láthatjátok, hogy rendkívül kedvező áron rendezzük a MÍT tagjainak ezt a két napos konferenciát. A helyszínen beléphettek és az estlegesen elmaradt tagdíjbefizetést is ott rendezhetitek.
Sokat fog jelenteni a MÍT fennmaradásában, ha eljöttök és jelenlétetekkel támogatjátok a MÍT rendezvényét. Részvételeteket köszönjük.

Ugyan ezt szeretnénk várni tőletek szeptember 8-án 15 h-kor a MÍT közgyűlésén. Erről értesítést kaptok a későbbiekben. A közgyűlés után ingyenes pszichológiai-grafológiai előadást tervezünk, a későbbiekben erről is értesítünk.
Mint bizonyára tudjátok, a MÍT elnökségének három tagja (az alelnök, a titkár és az egyik ügyvivő testületi tag) lemondott. A közgyűlés programja lesz a megmaradt két tisztségviselő, Pálmai Anna elnök és Gömöri Géza ügyvivő testületi tag pozíciójának megerősítése, és a lemondott tisztségviselők helyett új tisztségviselők választása.

Találkozzunk a Grafo-Gárdony Konferencián augusztus 18-19-én Gárdonyban! (Velencepart Hotel, - volt TV-Rádió üdülő - 2483 Gárdony, Pisztráng u. 19.)

Addig is kellemes nyári pihenést kívánunk:

Pálmai Anna
intézményvezető és
munkatársai

2006. 07. 28. Legfrissebb MÍT híreink

A MÍT vezetősége 2006. június 1-én határozatképes döntéseket hozott a nyári programokkal kapcsolatban és megkezdte az őszi közgyűlés előkészítését. Ezen az ülésen még jelen volt a lemondott titkár Mózsik Erika, és másod aláírói kötelezettségének eleget tett.
A MÍT vezetősége a lemondott három tisztségviselők ellenére is aktív, működőképes, s a következő tisztújító közgyülésig a hiányzó tisztségviselők ellenére is hatékonyan ellátja feladatát. S a következő közgyűlésen, a lemondott tisztségviselők helyébe olyan jelöltek pályázatát várjuk, akik hosszútávra gondolják elkötelezni magukat a MÍT ügyeiben.
A Grafo-Gárdony Konferenciával kapcsolatban pedig a MAGIF és a MÍT megegyezésre jutott. Bár a MÍT az eredeti dátumát, és a két napos rendezvény előnyeit már nem kaphatta vissza, azonban létrejött mégis a közös, 4 napos MÍT MAGIF rendezvény, 2-2 napos szekcióra bontva a grafológiai napokat.

A tárgyalások során szerettünk volna (maximális felajánlásokkal) a négy napot összevonni, úgy, hogy a MÍT lemondott volna a saját programjáról, a bevételéről, annak fejében ha a „MÍT égisze alatt szerveződhet a program”. Bár ezt még a ketté vált gárdonyi dátum előtt, a kezdet-kezdetén felajánlottam a szervezőnek, mivel csak így lehetett volna elkerülni a közös rendezvény esetében azt, hogy ne kelljen a kollegáknak kétszer leutazniuk a gárdonyi rendezvényre. Sajnos azonban erre akkor és most sem kaptunk lehetőséget.
Azonban az, hogy maga a „közös szervezés” lehetősége végre létre jött, az egy olyan eredménye a grafológustársadalom összefogásának, amely talán ez egyszer mégis megérdemli azt, hogy a MÍT-MAGIF konferenciára két hétvégén induljunk el otthonról.
Hiszen ennek a programnak a témája végül is így azt hiszem elsősorban a nagy betűs „Ember,” és a vele foglalkozó nagybetűs „Grafológia” lett.
Így hát találkozunk az idei gárdonyi grafológiai napokon a MÍT és MAGIF közös szervezésű Grafo-Gárdony 2006 Konferenciának MÍT szekcióján, augusztus 18-19-én Gárdonyban a Velencepart Hotelben, azaz a volt TV- Rádió Üdülőjében. Cím:2483 Gárdony Pisztráng u.19.Teleon:06-22-570-148.
Érdeklődni, jelentkezni a MÍT irodán csütörtök délután a 061 212 88 01, valamint a 06 30 9 222- 948 - as, és a 06 20- 8-082-900-as telefonon lehet. Szállást a limitált létszám miatt kérjük telefonon jelezni. Fizetés a helyszínen történik.
S reméljük, hogy találkozunk a gárdonyi grafológiai napok második hétvégéjén is a MÍT- MAGIF közös szervezésű konferenciának a MAGIF szekcióján is, 2006 augusztus 26-27-én, a Hotel Gárdonyban ( Cím:2483 Gárdony Üdülők útja 27.)

Bízom abban, hogy a közös rendezvény mindkét szekciója a tudományos grafológiát, és a grafológia emberibb szakmai szerveződésének egységét fogja megerősíteni.

Kívánom, hogy legyen a küzdelmes nyár után végre, a szakma békéjét megkoronázó szép nyári programunk.

Üdvözlettel:

Pálmai Anna
a MÍT elnöke

2006. 07. 28. A MÍT-MAGIF közösen szervezett gárdonyi rendezvényéről

Kedves MAGIF rendezvényt szervező Grafológusok!

Sokan kérik még mindig a két napra tervezett Gárdonyt, de úgy látszik nincs más megoldás, az idő rövidsége miatt, a MAGIF által felajánlott négynapos szekciót, a részletek körültekintő kidolgozásával el kell fogadni.

Számomra azonban megnyugtató annak a tudata, hogy a MÍT, a két napra tervezett programnak a lehetőségéhez, még a vitás helyzet kialakulása előtt, a számba vehető összes kompromisszumot segítő tényezőt felajánlotta, annak fejében, hogy két napra sűrítve, a MAGIF rendezésében, de a hagyományait megőrizni kívánó MÍT égisze alatt szerveződjön a konferencia.

A béke megkötését mindennél fontosabbnak tartva lemondtunk volna a saját rendezvényünkről, az előadásokról, a meghívott előadókról, a meghívott neves művészekről is akár, a megegyezés érdekében. S mindennek hátterében nem elsősorban a MÍT régi hagyományának a megőrzését tartottuk csupán szem előtt, hanem elkerülni szerettük volna a feszültéségeket, s még a látszatát is annak, hogy ma a grafológustársadalomban megeshet egy rendezvénnyel az, ami a MÍT idei Grafo-Gárdonyával történt, az újjonnan alault MAGIF ellenszervezésének "jóvoltából".

Azonban mivel ezekre a felajánlásokra, sem a vitás helyzet kialakulása előtt, sem a MAGIF által végül mégis elindított kompromisszumos megoldások javaslatainál nem kaphattunk lehetőséget, némi enyhülésnek látszódott az a MAGIF által felajánlott lehetőség, ami a közös rendezvénynek a négy napos, kétszer két napos „szekciójának” megoldásával létrejött.

A döntés azonban így sem volt egyszerű, s ezért a legutóbbi levélváltásunk alkalmából azt kértem a MAGIF szervezőitől, hogy egy nappal később, azaz július 20- ig legyen mód még arra, hogy gondolkozhassunk a két hétvégére szervezett program összevonásának zökkenőmentes megoldásán. Annál is inkább, mivel Gömöri Géza ( MÍT) Gulyás Jenő (MAGIF) továbbra is ragaszkodtak a MÍT -MAGIF közös rendezésű konferencia egyhétvégés, azaz 2 napos szerveződéséhez.

A megbeszélt határidő szerint csütörtökön, július 20-án délután azonban már mindenféleképpen létre kellett hogy jöjjön egy kompromisszumos megoldás. Sajnálatos módon csak telefonon, mivel az ehhez szükséges személyes, írásosos anyag elkészítéséhez a MAGIF nem adott lehetőséget.
Így a telefonon történt megegyezést most ebben a válaszlevelemben szeretném megerősíteni.

Ennek értelmében a Grafo-Gárdony 2006 MÍT- MAGIF konferencia közös szerveződésének négy napos, szekciókra felbontott formáját a MÍT részéről elfogadom.

Szóbeli megegyezésünk szerint a közös rendezvény első hétvégéjén, augusztus 18-19- én szerveződik a MÍT szekció, majd ennek folytatásaként augusztus 25-26-én a MAGIF szekció egészíti ki a két hétvégét magába oglaló MÍT-MAGIF közös szervezésű konferenciát.

Ennek a közzététele, a grafológiában eluralkodott feszült helyzet miatt, csak azzal az információval együtt hagyható jóvá, amelyből egyértelművé válik az, hogy a négy napnak az elfogadása, csak annak a felajánlásunknak a visszautasítása után jött létre, amelyben a MÍT, a teljes programról lemondott volna a MAGIF javára még a vitás helyzet előtt, s a MAGIFNAK teljes egészében átadta volna a rendezvény szervezését, ha legalább formailag a „MÍT égisze alatt” szerveződik, az "újonan a MÍT 15 éves hagyományainak helyébe kívánkozó" MAGIF konferencia.

Továbbá kérésem az, hogy legalább annak a két előadónak, akiknek igényük volt arra, hogy mind a két szekcióban előadhassák programjukat, mind a két helyen adjuk meg ezt a lehetőséget.
Annál is inkább, mivel olyan témát hoznak, amely mindkét szekció számára fontos.
A Gulyás Jenőé tájékoztató jelegű, oktatással kapcsolatos információkat közlő előadás, amely mind a két szekcióban jó ha elhangzik, mivel nem vagyok abban biztos, hogy mind a két rendezvényre el tudnak jönni ugyanazok a kollegák.

S ha valaki mind a két szekción részt vesz, annak számára ha netán a színes programokból átfedést tapasztal, az nem jelenthet olyan veszteséget, mint ha emiatt megint újabb feszültségek generálódnak, a MAGIF gárdonyi rendezvénye miatt.
Szidnai Laci előadása tudtommal mind a két helyen más-más témát dolgoz fel, s az előadó személyének az átfedése pedig nem jelenthet problémát azoknál a szervezeteknél, akik „állítólag békét kötöttek.” (Arról nem is beszélve, hogy a MAGIF szekcióban ugyanazon előadóknál is előfordul, hogy több előadásukat jelöli meg ugyannak a szekciónak a programja.)

Úgy gondolom, hogy komolytalanná tenné az egyezség létrejöttét, ha ezeket a részleteket nem tudnánk megoldani. S az egyezségünk, a kompromisszumunk pedig csak ezeknek az átfedéseknek a rugalmas megoldásával elképzelhető.

A Magyar Írástanulmányi Társaság szekciójának programfüzetéről, (meghívójáról) annak formájáról, témájáról, a beérkezett vázlatok alapján külön szeretne gondoskodni, de szívesen propagáljuk a következő szekció anyagát is rendezvényünkön, ha addigra elkészül a MAGIF kiadványa.
Mi is szeretnénk, ha a résztvevők mind a két programfüzetből kaphatnának.

Bízom abban, hogy ez a létrejött kompromisszum további megegyezések sorozatával, végleg felszámolja majd azokat a feszültségeket, amelyeket az előadók körül látnak most néhányan újra generálódni, s amelyet semmi szín alatt nem volna jó kiélezni. (Szidnai Lacinak, Gulyás Jenőnek az előadására mind a két helyen számítanak.)
S a többi előadás, mind a két szekcióban van annyira színvonalas és jó, hogy a résztvevőket kárpótolja emiatt az egy, esetleg két átfedő előadás miatt.

Sajnálom, hogy az általunk is fontosnak tartott 4 napos rendezvény 2 napra tervezett összevonását nem tudtuk elérni. Azonban a magyar grafológia egységét és békéjét szem előtt tartva, rákényszerülünk arra, hogy a MÍT részéről elfogadjuk a MAGIF által kidolgozott 4 napos szekcióra bontott Grafo-Gárdony 2006 Konferencia közös szervezésének lehetőségét.

Hiszen ennek a kompromisszumnak a létrejötte is megnyugtató megoldást jelenthet, de csak akkor, ha az előadók körüli vitás helyzet is megoldódik, amelyben most már ennyi engedmény után most a MAGIF kompromisszumait várjuk, a MÍT szekciónk előadóival kapcsolatos lojalitásukat megmutatva.
Bízva ebben, kívánok jó munkát és a további részletekben való megegyezések lehetőségének megtalálását.

Üdvözlettel:

Pálmai Anna
a MÍT elnöke
a Grafomédia Intézet Igazgatója

2006. 07. 10. A Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televízióban

Figyelem!!!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet grafológiai sorozatát, " Grafománia" címmel, 2006.07.10-én, hétfőn délután 17.50-18.50-ig láthatják a Kedves Nézők a Budapest Televízióban.
Vendégünk : Szilágyi Tibor színművész
A műsort szerkeszti és vezeti: Pálmai Anna

2006. 06. 25. GRAFOMÉDIA műsorunk a Budapest Televízióban

Figyelem!!!

A Grafomédia Intézet grafológiai sorozata " Grafománia " címmel folytatódik a Budapest Televízióban, 2006 június 26-án, hétfőn 17.50 órakor .
Vendégünk: " ANETKA"
A műsort szerkeszti és vezeti: Pálmai Anna

2006. 06. 22. Reflexió a Grafológia újságban megjelent – Interjú a lemondott alelnökkel cikkre.

Sajnálattal és elkeseredve látom a MÍT berkein belül eluralkodott hatalmi harcok alakulását, s a szervezet elnökeként a következőket kell tudatnom a tagsággal:

2005. december 9-én, amikor a tagság bizalmat szavazott nekem, elsőrendű célomként a grafológustársadalom összetartását és a már meglévő ellentétek elsimítását tartottam a legfontosabb feladatnak. Épp ezért tölt el őszinte szomorúsággal, hogy ebben a kiegészítő levélben vagyok kénytelen reagálni a Grafológia újság június – júliusi számában megjelent MÍT alelnökével készített interjúra. Idézek az interjúból:

„A legutóbbi, május 19-i közgyűlésen elmondtam, hogy a decemberi tisztújító közgyűlés szavazásáról bebizonyosodott, hogy nem a szabályok szerint történt, tehát a MÍT vezetősége nem legitim. A szavazó 55 ember közül mindössze 26-an voltak MÍT-tagok, 29-en pedig csak a tagdíjat fizették be. Az új alapszabály szerint ennek alapján még nem tagok, hiszen alá kell írniuk egy olyan nyilatkozatot, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a MÍT alapszabályát és az etikai kódexet. Ez nem történt meg. Emellett az ügyvivő testületnek döntést kell hozni az új tagok felvételéről. Ez sem történt meg a 29 ember esetében. Így a szavazás nem lehet jogszerű.”

Az előző Ügyvivő Testület a december 9-i választások előtt már nem volt abban az állapotban, hogy a november 4-i alapszabály módosítását a gyakorlatban is elindíthatta volna. A tagok befizették tagdíjukat és igényt tartottak ezáltal arra, hogy rendes tagnak tekintse őket a Magyar Írástanulmányi Társaság. Ennek figyelembevételével a közgyűlés tagsága áthidaló megoldást keresett a visszás helyzet feloldására. Így született meg az az egyhangú döntés, amelynek értelmében a vitatott státuszú tagok nem szavaztak, és a „régi” tagok visszamenőleg is elfogadták a decemberi jelentkezőket rendes tagnak. Tehát az akkori szavazás ez által jogszerűvé vált, hiszen a közgyűlés a társaság legfőbb szerveként a vitás kérdésekben döntést hozhat, s így a közgyűlés, mint legmagasabb fórum megoldotta a 2005. őszén lévő vezetőségváltás alapproblémájából eredő hiányosságokat.

Részlet a 2006. május 19-i közgyűlés jegyzőkönyvéből:
„Mózsik Erika: Kérdezem, hogy elfogadja-e a régi tagság a 2005. december 9-i Tisztújító Közgyűlés választási eredményét.
7/2006. (V. 19.) sz. MÍT határozat
A Magyar Írástanulmányi Társaság közgyűlése 4 tartózkodás mellett elfogadta a 2005. december 9-én megtartott Tisztújító Közgyűlés választási eredményét.”

További idézet a Grafológia újság MÍT alelnökkel készített riportjából.:
„Az elnök, Pálmai Anna és az egyik ügyvivő testületi tag, Gömöri Géza maradtak a testületben. Két fővel nem határozatképes az ügyvivő testület, így a MÍT működése teljesen lebénult, egészen a közgyűlésig”.

Az Alapszabály V. pont utolsó bekezdése szerint:
„A választott tisztségviselők írásban, indoklás nélkül bármikor lemondhatnak tisztségükről, de feladatukat a tisztújítás tárgyában összehívott Közgyűlésig kötelesek ellátni. A megüresedett tisztségre a Közgyűlés új tisztségviselőt választ.”
Tehát a fentiekből jól látható, hogy a MÍT működőképességét nem veszítette el. További részletek az Alapszabályból:
„Az elnök feladata és hatásköre:
- döntés és intézkedés az Ügyvivő Testület ülései közötti időszakban az Ügyvivő Testület hatáskörébe tartozó kérdésekben.
- A Közgyűlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése.”
Ennek értelmében a közgyűlést összehívom, s annak időpontjáról a Magyar Írástanulmányi Társaság tagságát külön meghívóban fogom értesíteni.
Tehát a MÍT vezetősége működőképes!!! A lemondott tisztségviselőktől elvárható, és az Alapszabály szerint tisztségükkel járó kötelezettség, hogy miután eredetileg három évre vállalták feladatukat, az új választásokig betöltsék tisztségüket.
Alapszabály értelmezésünket megerősítette Dr. Szűcs Andrea, az Országos Ügyvédi Kamara alelnöke, a MÍT tiszteletbeli tagja, jogi tanácsadója. A nyári időszakban a jelölőbizottság nem tudna eredményesen működni, ezért van szükség hosszabb időre ahhoz, hogy a következő közgyűlést előkészítsük.
Az Alapszabály megtekinthető a www.MÍT1930.hu. honlapon.
A sikeres Pszicho-Pilis Konferencia után a 2006. augusztus 18-19-én Gárdonyban megrendezésre kerül a Magyar Írástanulmányi Társaság hagyományos nyár végi konferenciája. Velence part Hotel, Pisztráng u. 19. – volt TV- Rádió üdülő, amelyre minden MÍT tagot és MAGIF tagot szeretettel várunk!
Pálmai Anna a MÍT elnöke

2006. 05. 22. FIGYELEM!

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet sorozata a Budapest Televizióban "Grafománia" címmel 2006. május 22-én 17.50 - 18.50 h között látható.
Vendég: Körtvélyessy Zsolt színművész
A műsor szerkesztője és vezetője: Pálmai Anna

2006. 05. 13. GRAFOMÉDIA A BUDAPEST TELEVÍZIÓBAN

Az Interaktív grafológusképző- és Grafomédia Intézet vezetőjéjének, Pálmai Annának grafológiai sorozata 2006 május 8- án, hétfőn délután 17 .50 től "Grafománia" címmel
folytatódott a Budapest Televízióban.
A műsorvezető ezúttal Dr. Kőrösi Mária egyetemi tanárt látta vendégül a stúdióban.
Grafomédia sorozatunk leközelebbi adását, amelyben a műsorvezető nem csak a Grafomédia Intézetet, hanem minden adásnál egyben a Magyar Írástanulmányi Társaságot is képviseli, 2006 május 22-én hétfőn 17.50 től láthatják a nézők.

2006. 05. 13. GRAFOMÉDIA INTÉZET ADÁSAI A BUDAPEST TV-ben

2006 április 24-én délután 17.50 től 17.50-ig folytatódott a Grafomédia Intlézet sorozata a Budapest Televízióban.

A műsor vezetője és szerkesztője Pálmai Anna, ezúttal a neves rendezőt Lessziák Eleket, ( LEXIT) látta vendégül a stúdióba.
Az interaktív grafológiai elemzés mellett lehetőség volt ebben a műsorban arra, hogy vendégünk sikerfilmjeiből is láthassanak a nézők egy -egy olyan részletet, amellyel neves rendező világhírűvé vált. Lessziák Elek a film részleteinek bejátszásával színesebbé tette grafológiai sorozatunkat, amit ezúttal szeretnénk megköszönni.

2006. 04. 20. FIGYELEM! A GRAFOMÉDIA INTÉZET NYITOTT KREDIT ELŐADÁSAI!

2006. április 23-án, vasárnap nyitott kredit előadásokat tartunk. 9.00 - 12.00 h-ig Délelőtti programunk előadója Hakkel Hedvig.
Téma: A betűszimbolika
13.00 h - 16.00 h között Kiss Zoltán Zéró előadásának témája: Személyiségtípusok a nomerológiában.
Helyszín: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testneveléstudományi Kara, 1123 Budapest, Alkotás u. 44.
Részvételi díj: egész napra 8.000,- Ft, fél napra 5.000,- Ft.

2006. 04. 09. Grafomédia a Budapest Televízióban

Az Interaktív Grafológusképző-és Grafomédia Intézet grafomédia sorozata a Budapest Televízióban " Grafománia" címmel, 2006 április 10-én hétfőn du. 17.50 től 18.50 -ig tart.
A műsort szerkeszti és vezeti: Pálmai Anna
Vendége: Dr. Sebestyén Tamás pszichológus

2006. 03. 30. FIGYELEM! A GRAFOMEDIA INTÉZET NYITOTT KREDIT ELŐADÁSAI

Intézetünk az előző évek hagyományaihoz híven, ez évben is lehetővé teszi április hóban két alkalommal is, hallgatói és más érdeklődők számára azt, hogy kredit előadásainkon részt vegyenek, igényük szerint.
Ennek időpontja 2006. április 2-án (9.00 - 14.00 h) Fazekasné Visnyi Irma előadása, melynek címe: Grafológia a szakrális- és egyéb szimbólumok összefüggésében.
Helyszín: Testnevelési Egyetem, 1123 Budapest, Alkotás u. 44.
(Figyelem! A Testnevelési Egyetem Díszterme helyett az új épület 101-es termében lesz az előadás. Bejárat az Alkotás út 44. felől).
A választható nyitott kredit ára intézetünk hallgatói és a MÍT tagok számára kedvezményesen 5.000,- forint, MÍT tagságon kívüli és külső résztvevők számára 6.000,- Ft.

2006. 03. 24. Kedves Hallgatók!

2006 március 25-én a Szivárvány csoport előadásait továbbra is a Testnevelési Egyetem épületében tartjuk a szokott helyen, 2.emelet 58-as terem.
Az Orion és a Szivárvány csoport számára a félévi vizsgák eredményeit a tanítási órák előtt értékeljük ki.
Hallgatóink a leckekönyveiket az előadás előtt kaphatják kézhez.

2006. 03. 24. Budapest Televízió, Grafomédia

Az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet grafológiai sorozatát, 2006.március 27- én, hétfőn, 17. 45 től, 18.45-ig láthatják a nézők a Budapest Televízióban.
Műsorvezető: Pálmai Anna
Vendége: Papp Anita színművész

2006. 03. 24. Grafológiai előadás a Műegyetemen

A BME rendezvénysorozatának záróprogramjára, 2006 március 22-én, szerdán 17.-órától, az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet vezetőjét kérték fel a rendezvény szervezői.
A több mint két órás előadás után rövid grafoportrék, interaktív elemzések formájában ismerkedhettek meg az érdeklődők a grafológia elemzések lehetőségeivel.
Késő estébe nyúlt az elemzések élményét vízhangzó bensőséges hangulatú program, amely a számunkra azt jelezte, hogy az egyetemisták ma már értik, miért lett, és miért lesz egyre elfogadottabb módszere lelkünk megismerésének a GRAFOLÓGIA.

2006. 03. 12. Budapest Televízió

Intézetünk Grafomédia sorozata 2006 március 13-án, hétfőn 17.45-18.45-ig látható a Budapest Televízióban.
Műsorvezető Pálmai Anna.
Meghívott vendég: Szendi Gábor pszichológus, matematikus, tudományos munkatárs.

2006. 03. 02. Média Hírek

Pálmai Anna Grafomédia sorozatának vendége a Budapest Televízióban február 27-én Kádár Mónika.

2006. 02. 23. FIGYELEM! OKTATÁSUNKBAN INTENZÍV KÉPZÉS INDUL!

Az Interaktív Grafológusképző- és
Grafomédia Intézet a nagy érdeklődésre való tekintettel a három tanéves képzési lehetőségei mellett, tavasszal és ősszel, sűrített előadássorozatokkal, "intenzív formában" is indít kurzusokat.
Ezek a magassabb óraszámban indított kurzusok három féléves időszakokban készítik fel az államilag elismert vizsgára a hallgatókat, amellyel végzett grafológusként új szakmát szerezhetnek, jobban megismerhetik önmagukat, környezetüket, és kapcsolataikat.
Azoknak a hallgatóknak, akik az első félévben úgy tapasztalták, hogy a sűrített előadássorozat számukra nehéznek bizonyul, lehetőséget biztosítunkvan arra, hogy a párhuzamosan haladó, három éves kurzusaink második évfolyamában folytathassák tanulmányaikat.

Helyszín: Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testneveléstudományi Kara, Budapest, Alkotás u.44.


Tandíjkedvezményt adunk kismamáknak, diákoknak, nyugdíjasoknak!
!

Jelentkezésüket telefonon és személyesen tudjuk fogadni a Központi Irodában - 1011 Budapest, Bem rkp. 15. mfsz. 2/a - csütörtök délutáni fogadóóráinkon 14.00 - 20.00 h között, valamint a 06-30-9-222-948, és a 06-1-212-88-01 sz. telefonszámokon.
Kérjük azokat akik ezidáig e-mailen érdeklődtek iskolánk intenzív képzése iránt, hogy a csütörtök délutáni fogadóóráinkon fáradjanak be intézetünk központi irodájába.

A felvételi a személyes beszélgetés, és a helyben írt kézírás interaktív elemzésének kritériumaként szelektálódik.

2006. 02. 23. Grafomédia sorozatunk a Budapest Televízióban

Pálmai Anna interaktív grafológiai sorozatának vendége a Budapest TV Grafománia c. műsorában 2006. február 27.-én a BP TV egyik műsorvezetője.
A műsor 17.45 - 18.45 h-ig látható.

2006. 02. 13. Az Interaktív Grafológusképző-és Grafomédia Intézet TV sorozata

A Budapest Televízióban Pálmai Anna sorozatát 2006. február 13-án hétfőn, 17.45 h-tól 18.45 h-ig láthatják.
Téma: A grafológiai elemzések
a Magyar Irástanulmányi Társaság Szakma-Etikai Alapszabályának értelmezésében.

2006. 02. 05. Válasz a Grafomédia Intézettől az Index cikkére

Grafológusként, az Interaktív Grafológusképző-és Grafomédia Intézet vezetőjeként,
a Magyar Írástanulmányi Társaság elnökeként, az Indexben megjelent grafológiai elemzéseket, szakmailag- és erkölcsileg elítélem, és megalázónak tartom.
S azt gondolom, tehetem ezt nem csak a magam, hanem a grafológusképző iskolám tanárai, hallgatói, és a Magyar Írástanulmányi Társaság tagjainak nevében egyaránt.
Hiszen a grafológustársadalom egyhangúan háborodott fel ezen a szakmánkhoz méltatlan média megnyilvánuláson.
Csatlakozom a Magyar Írástanulmányi Társaság Etikai Bizottságának tiltakozásához és a többi grafológusképző iskola tiltakozó leveléhez, amelyekkel mélységesen egyetértek.
Az Indexben megjelent grafológiai cikk kijátszani próbálta egy névtelenségbe bújtatott, "álgrafológus" segítségével, a grafológus szakma alapvető etikai szabályait.

Minden tudományban vannak sarlatánok, s a grafológia is a sarlatánság problémájának kiszűrésével képes csak tudományos oldalát megmutatni. S szomorú, amikor a média azt reklámozza egy felfelé ívelő tudományágnál, amit a szakma magából kivetni igyekszik.
Nagyon sajnáljuk, hogy talált magának az Index szerkesztősége, egy "kollegának nem mondható" grafológust, aki azzal az etikai vétséggel, hogy írásos megrendelő- és megfelelő mennyiségű írásminta nélkül, névtelenül bevállalt egy etikátlan elemzést, az egész grafológustársadalom hitelességét veszélybe sodorta.
Az Index megpróbálta demoralizálni a grafológia sok éves mérésekre, pszichológiai kutatásokra épülő munkáját.
Azonban reménykedünk abban, hogy ez a tudomány felé tartó szakma nem veszíti el a hitét, hanem még nagyobb igyekezettel fordul az álgrafológusok, a szakma alapvető etikai normáit semmibe vevő elemzők média megjelenítésével szemben.
S tiltakozunk a média, Indexhez hasonló próbálkozásai ellen, ahol a politikai párharcok össztüzében, devalválni szeretnének egy olyan a tudományt, amelynek morális követelményeinek fontos része, hogy a grafológust saját politikai nézete, vallása, munkájánál nem befolyásolhatja.
S amely szakmában a legfontosabb feladat az, hogy az íráselemzőt grafológiai- pszichológiai tudása, tapasztalata, az ember szeretete, és tisztelete vezesse.
(Ez utóbbiból az Index riport készítőinek, és a névtelen "álgrafológusnak" hiányosságai vannak.)

Ha mindezeket a hiányosságokat pótolták, kérhetnek egy A/4-es oldalnyi kézírásukról analízist, esetleg teljes, ”bemért”, írásos személyiségképet.
S mivel a grafológus a kézírásból az író személy nemét nem állapíthatja meg, így a név- a foglalkozás- és az életkor megjelölése mellett, a kezesség, a gyógyszer- és ha van, a szemüveghasználatot is fontos megjelölni.

Kérjenek személyiségképet egy olyan grafológustól, aki vállalja a nevét, a hivatását, bemutatja államilag elismert oklevelét.
S a névtelen grafológusoktól óvakodjanak.(!)

Bízom a grafológusok hivatásszeretetében, s a szakmánkat pozitívan értékelő média szakembereinek többségben.
Bízom a Magyar Írástanulmányi Társaság összefogásában, a különböző iskolák szakmai elitjének segítségében, a magánszférában dolgozó nagyszerű kollegákban, akik ennek az esetnek az összefüggésében megértik talán, hogy a Magyar Írástanulmányi Társaságba tömörülve, egységesen tudjuk a grafológia tudományos oldalát megvédeni.
Hiszen a 75 éves Írástanulmányi Társaság így tudja funkcióját, "ernyő szerepét" betölteni, s a grafológia állami elismertségét megerősíteni.
Bízom azokban a különböző TV csatornáknál dolgozó riporterekben, újságírókban, akik a fent említett Index-szel ellentétben, évek óta hisznek az íráselemzők tudásában, az elemzés mélységének emberformáló erejében.
S mindazokban, akik évek óta segítik, támogatják és népszerűsítik a grafológiát, mint az ember megismerésének "pártatlan tudományát".


Pálmai Anna

az Interaktív Grafológusképző- és Grafomédia Intézet igazgatója

a Magyar Írástanulmányi Társaság
elnöke

2006. 01. 12. MÉDIAHÍREK

Pálmai Anna Grafomédia sorozata a Budapest Televízióban 2006. január 30-án, hétfő du. 17.45 - 18.45 h-ig tart.
A műsorban szereplő vendég Pilinger Attila

2006. 01. 09. MÉDIAHÍREK!

Pálmai Anna grafomédia sorozata a Budapest TV -ben 2006 január 9 -én 17. 45 -től 18.45- ig Grafománia címmel folytatódik.

A műsor vendégei: Farkas Bertalan színművész, és Perlaki Ágnes.

2005. 12. 09. MÍT HIREK!

A Magyar Írástanulmányi Társaság elnökének Pálmai Annát, az Interaktív Grafológusképző és Grafomédia Intézet vezetőjét vezetőjét választotta.

Az alelnöki tisztségre Tóth Edit a Grafológiai Intézet ügyvezető igazgatója,

a titkári feladatok betőltésére Mózsik Erika kapott megbízást a 2006 december 9-i tisztújító közgyűlésen.

(A választmány tisztségviselőinek teljes listája a MÍT honlapon található:www.mit1930.hu)

Intézetünk vezetője ezúttal szeretné megköszönni a tagság bizalmát, amelyet a magas szavazati pontszám is hangsúlyozott.

Figyelem!

2005 december 12 - án este 17. 30 - 20 óráig a Böszörményi út 22/ B Irodaház,Tanácstermében (ERSTE Bank feliratnál) A Magyar Írástanulmányi Társaság Pszicho Grafo- Fóruma, "BENSŐ MOSOLY" címmel ÍRÓ OLVASÓ TALKOZÓT szervez. Vendégünk MÜLLER PÉTER. Az író kézírásának interaktív elemzését Pálmai Anna készíti.

2005. 12. 02. MÉDIAHÍREK!

December 5-én hétfőn, 17.45 - 18.45 h között a BP. TV-ben Pálmai Anna Grafomédia műsorának vendége: Csongrádi Kata művésznő.

2005. 11. 21. MÉDIAHÍREK!

Grafománia a Budapest TV-ben!

2005. november 21-én 17.45 -től 19-45-ig Pálmai Anna grafomédia sorozatának vendége dr. Komáromi István zeneszerző

Vissza a lap tetejére