![]() |
![]() |
|
![]() |
||
|
A grafológia lelki tükör Grafológus körökben már hagyománnyá vált, hogy tavasszal, a lélek ünnepén, Dobogókőn, Európa szívében gyűlünk össze, és két napon át adózunk grafológiai és pszichológiai művészetünknek. A Pszicho-Pilis rendezvény összekapcsolódik Pálmai Anna nevével. Azt kérdeztem tőle, mi lenne csomagja tartalma, ha mindössze 1 kg-ot vihetne magával a világ bármely tájára azért, hogy a magyar grafológiát megismertesse az ott lakókkal, és ugyan hol lenne ez a táj? Anna egy darabig gondolkodott, majd határozottan felelt: "Néhány A/4-es lap, pár toll, Ács Klára vagy Bíró József könyve. Így módom lenne 15 sort íratni és 3 aláírást kérni, de elférne a lapon a szükséges 5 adat is. A helyszín talán Portugália lenne", - ahová szíve egy korai grafológiai élménye miatt visszahúzza. Szakdolgozatának "megvédését" mintegy 15 évi kutatómunka előzte meg. Ma már hozzáférhető: "Az intuitív-szenzitív elemzés, mint a tudományos és a megújult intuitív grafológia komplex gyakorlata a szülői háttér vizsgálatán keresztül" - címmel. Végvári Valéria és Bodroghy Péter előadásainak lelkes hallgatója volt egykor. 1989 óta tagja a MÍT nek. Az Országos Pedagógiai Intézet kisgyermek nevelési szekciójának tagja, s óvónőként, Forrai Katalin munkatársaként a Kodály módszer kapcsán végiglátogatta Japán és Franciaország óvodáit: De tevékenykedik a Pest megyei zenei munkaközösségben is. Kezdetekben a Szimbólumterápiás Egyesület adott otthont a ma már népszerű Pszichoklub rendezvényeknek, amelyeket Anna kitartó szervezőmunkája tartott életben. "Korábban hiányzott a szimbolikus látásmód. Inkább ezoterikus csoportoknál lehetett tapasztalni, így hát az egyensúly híján bizony sokan összekeverték a grafológiát az ezoterikával." A korai Grafobálokat is ő szervezte, de elindítója volt a Grafo-Gárdony nyári szórakoztató rendezvénysorozatnak is. S hogy mit tartogat az idei rendezvény? Az előadók sokszínűsége barátságos szakmai együttgondolkodásról tanúskodik, a részletes programot és a meghívót e számunkat lapozgatva megtalálhatja a kedves olvasó. "A grafológia: tudomány és mérések, de művészet is egyben! S ahhoz, hogy az értékei teljesek legyenek, a tudományos oldal erősítse mellett az elemzés művészetét is meg kell őriznie" - hangsúlyozta Pálmai Anna az interjú befejezésénél.
|
|